Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Hogy ne ártson meg az ülőmunka: 5 tipp, hogy elkerülje a lábproblémákat

Így kerülhetőek el a lábproblémák!

Az utóbbi két évben szervesen átalakultak a munkahelyszínek, a koronavírus hatásaként sokak dolgoznak továbbra is home officeban, így a napjuk jelentős részét számítógép előtt ülve töltik. Ebben az élethelyzetben még annyi mozgás sincs, mint korábban az irodai környezetben, ezért fokozottabb figyelmet kell fordítani a lábak egészségének védelmére is.

Mi a probléma a túlzott ülőmunkával?

Nincs akkora igény a mozgásra

Bár elsőre sokan azt gondolják, hogy a sok ülés után még nagyobb kedvet kaphatnak mozogni, de sajnos a kutatások azt igazolják, hogy ez pont fordítva történik. A sok üléssel a munka utáni mozgáskedv is csökken, pedig az ülőmunkát végzőknek ajánlott lenne az átlag heti 6-7 óra mozgás.

Kínzó hátfájást okozhat

A megfelelő, állítható magasságú szék és íróasztal elengedhetetlen kellékei a gerinc védelmének. Fontos, hogy a hát stabilan meg legyen támasztva, és az egyenesen ülés ne jelentsen gondot. A nem megfelelő otthoni munkakörnyezet megterheli a nyakizmokat, megerőlteti a gerincet, hát- és derékfájáshoz vagy akár gerincferdüléshez is vezethet.

Visszér kialakulásához vezethet

A sok üléstől a vér összegyűlhet a lábak vénáiban, melyek ettől megduzzadhatnak és égető csomók keletkezhetnek rajta. Már ez is elég ijesztően hangzik, de előrehaladott esetben ez ödémát, lábszárfekélyt vagy akár mélyvénás trombózist is okozhat.

Egyéb negatív hatások

A fent említettek mellett a túlzott ülőmunka:

  • árthat a szívnek,
  • növeli a stroke és a magas vérnyomás kockázatát,
  • növeli a magas koleszterin kockázatát,
  • növeli a diabétesz kialakulásának kockázatát,
  • súlygyarapodást okozhat - ezzel is nagyobb terhet jelentve a láb ízületeinek,
  • és csontritkuláshoz is vezethet.

5 tipp, hogy megelőzze a lábproblémákat

1. Mozogjon egy kicsit munka közben is!

Bátran állítson be a telefonján egy figyelmeztető jelzést, ami óránként szól, hogy ideje kicsit mozogni! Ezt a mozgást megteheti akár a kertben is. Tekintsen erre a pár percre frissítő jutalomként, és ne felejtse el minden órában megismételni.

2. Sportoljon rendszeresen!

Az átlagos mozgásigényű munkavégzés mellett elegendő napi 1-2 óra sporttevékenység, de aki folyamatos ülőmunkát végez, annak szükséges akár 6-7 óra is, hogy egészségét megőrizze. Alakítson ki egy rendszert erre, írja be a naptárba a mozgásra szánt időt, és sportoljon egészsége érdekében.

3. Fogyasszon ízületvédő ételeket!

Étkezésekkel is sokat tehet a lábproblémák ellen. Fogyasszon többször brokkolit, tengeri halakat, fokhagymát, spenótot, bogyós gyümölcsöket és olívaolajat, hiszen ezek mind ízületvédő hatással bírnak.

4. Használjon ízületvédő készítményeket!

Szervezetének az ízületvédő készítmények ugyanolyan fontosak lehetnek, mint a multivitamin. A piacon már nagyon sok kollagénes koncentrált készítmény elérhető, ezért csak válassza ki a megfelelőt, és szedje rendszeresen a lábproblémák elkerüléséhez.

5. Szükség esetén érdemes megfontolni a térdprotézis beültetését!

Ha már visszafordíthatatlan a baj, és a térdízületek annyira elkoptak - ez főként idős korban jellemző, de néhány megbetegedés korábban is idevezethet -, akkor az életminőség és aktivitás megtartása érdekében a térdprotézis beültetése lehet a megoldás.

Mikor forduljon szakemberhez?

Ha már kínzó fájdalommal jár az ülésből felállás, a lépcsőzés, a lejtőn történő haladás, az autóból történő ki- és beszállás, sőt, a házimunka vagy a ház körüli tevékenység is, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

Ne várja meg, míg térde már nyugalmi helyzetben is fáj, sajog, mert az súlyos kialvatlansághoz is vezethet. A betegség pedig teljesen eluralkodhat a mindennapjain és ronthatja az életminőségét.

Mit jelent pontosan a térdprotézis, és milyen fajtái vannak?

A térdprotézis beültetésekor az elhasználódott ízületi felszínt helyettesítik egy implantátummal, mely a gyógyulást követően lehetővé teszi a fájdalommentes mozgást.

A térdprotéziseknek három nagy fajtája különböztethető meg attól függően, hogy milyen részt pótol ízületi felszínen:

  • az unicondyler vagy más néven szánkó protézis a térd egyik felében a combcsont és a sípcsont kopott ízületi felszínét helyettesíti,
  • a teljes térdprotézis a teljes combcsonti és a teljes sípcsonti ízfelszínt pótolja,
  • és a patellofemoralis (térdkalács ízületi) protézis egy részleges protézis, amit kizárólag a térdkalács ízületet érintő kopás esetén használnak.

Kihez célszerű fordulni, ha már baj van?

Ha a fent említett tünetek bármelyikét tapasztalja, minél hamarabb forduljon szakemberhez. Első lépésként jelezze háziorvosának a problémát. Ha alaposabb vizsgálatra van szükség, akkor ő továbbküldi majd az ellátórendszerben egy ortopéd szakorvoshoz, aki felállítja a pontos szakvéleményt. Sokszor a rendszeres gyógytornára járás is elegendő segítség, de ne ijedjen meg a protézis behelyezésétől sem, hiszen segítségével újra fájdalommentes életet élhet.

A túlzott ülőmunka szervezetére is hatással van, hosszú távon pedig több lábproblémához vezethet, ezért igyekezzen gyakori mozgást beiktatva élni a mindennapokat. Ha kínzó térdfájdalommal küzd, azonnal kérje szakember segítségét!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához