Szponzorált tartalom

Nátha után miért jön a hüvelyfertőzés?! Így kerülhetjük el a szövődményeket!

#hüvelyflóra #Újévi intim #antibiotikum #hüvelyfolyás
2020.01.27.

Hogyan lett a náthából hüvelyfertőzés? Klaudia az antibiotikum nem várt mellékhatásával szembesült.

Így is járhat, aki nem fekszi ki a náthát!

– Ahogy jött a hideg, azonnal benáthásodtam, de nem törődtem vele. Nagyon sok munkám volt azon a héten, ráadásul úgy tudom, hogy nátha ellen nincs orvosság, az csak magától tud elmúlni – meséli a 38 éves Klaudia, egy vállalat pénzügyi vezetője. – Csakhogy az én náthám nem múlt el, sőt napról napra rosszabbodott. Egyre csúnyábban köhögtem, és amikor már a lázam is felment, kénytelen voltam mégis otthon maradni és kihívni az orvost. Kiderült, tüdőgyulladásom lett, ami a doki szerint azért alakulhatott ki, mert ahelyett, hogy rendesen kifeküdtem volna a náthát, csak tovább hajtottam magam. Antibiotikumot kaptam, ami szerencsére hamar segített, viszont amint kilábaltam a betegségből, szinte azonnal kezdődött nálam a következő nyavalya: a bakteriális hüvelyfertőzés – panaszolja Klaudia. Nőgyógyásza felvilágosította, hogy az antibiotikum-kezelést követően tanácsos lett volna valamilyen hüvelyflóra-regenerálót használnia, hiszen a baktériumellenes erős gyógyszereknek nem egyszer a hüvelyflóra védelmét biztosító hasznos tejsavbaktériumok is áldozatul eshetnek. Márpedig, ha emiatt megváltozik a hüvely savas pH-ja, elszaporodhatnak a kórokozók és kialakulhat a hüvelyfertőzés.

Hirdetés Forrás: Phytotec Hungária

Így ismerhetjük fel a bakteriális hüvelyfertőzést

A bakteriális hüvelyfertőzés (vaginózis) jellemző tünete a bőséges, híg hüvelyfolyás, ami lehet szürkésfehér vagy áttetsző, és kellemetlen, leginkább a halra emlékeztető szaga van. A panaszok jelentkezésekor a legfontosabb, hogy mielőbb helyreállítsuk a hüvely savas pH-ját, amihez ugyancsak patikában kapható hüvelyflóra-regeneráló készítményt használhatunk.

A nőkre külön veszélyt jelenthet a nátha!

A fenti történet jól példázza, hogy egy „kis” téli meghűlés egy nő esetében olykor nagyobb veszélyt rejt, mint gondolnánk. Nem véletlenül javasolják, hogy nátha esetén az ember inkább maradjon otthon és pihenjen sokat, lehetőleg meleg helyen! Mert aki nem fekszi ki a nátháját, annál könnyebben alakulhatnak ki olyan szövődmények, amik már nem biztos, hogy „maguktól” el fognak múlni. A kezdeti orrfolyást, köhögést okozó vírusok szinte „előkészítik a terepet” a mindig és mindenütt lesben álló baktériumoknak, amelyek egy banális náthánál jóval veszélyesebb betegségeket is okozhatnak. Egy makacs hörghurut vagy egy bakteriális tüdőgyulladás már nem tréfadolog: ezeket a problémákat leginkább antibiotikum segítségével győzhetjük le.

Az antibiotikumok mellékhatásai

Az antibiotikum hasznos fegyver a betegségekért felelős kórokozók legyőzéséhez, ezért ha az orvos előírja, természetesen be kell szedni, méghozzá az orvos által javasolt módon és a javasolt időtartamig. Ugyanakkor legyünk tisztában ezeknek a gyógyszereknek a mellékhatásával is: a szervezetben nem feltétlenül csak a „rossz” mikroorganizmusokat pusztítják el, hanem azokat is, amelyekre szükségünk lenne, például a bélflóra, illetve nők esetében a hüvelyflóra hasznos baktériumállományát. Egészségünk védelmében ezért antibiotikum-kúrák idején szedjünk probiotikumot a bélflóra védelmére, illetve óvjuk a savas hüvelyi pH-t patikában kapható hüvelyflóra-regeneráló készítmény segítségével!

Forrás: EgészségKalauz