Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Szex gyerekszülés után? A nő kismamaként is maradjon nő!

A családalapítás után is őrizzük meg nőiségünket

Az anyaság a nőiség egyik legfontosabb része!

Amikor egy kisbaba élete elkezdődik, az édesanyja addigi élete mondhatni véget ér. Hiszen onnantól kezdve, hogy a bébi megszületik, semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban. A baba gondozása szigorú napirendet követel meg, hiszen a kicsit szabályos időközönként etetni, pelenkázni, fürdetni és altatni kell. Az persze nem helyes, ha az anyukák átesnek a ló túlsó oldalára, és teljesen a gyerek körüli teendőknek szentelik magukat, és afféle kiszolgáló személyzetként élik mindennapjaikat. Holott fontos, hogy a nő továbbra is nő maradjon. Időt kell szakítania önmagára, a saját igényeire, amihez az intimitás erősen hozzátartozik.

Intim nehézségek szülés után

Régen rossz, ha egy újdonsült anyuka a kisbaba gondozására hivatkozva elfordul a párjától. A legtöbb férfinak amúgy sem könnyű szembesülnie a helyzettel, hogy az imádott nő életében megjelent egy „második”, aki ráadásul rögtön a figyelem és szeretet középpontjába került.

Ma már egy felvilágosult, modern nő tisztában van ezzel a helyzettel, és odafigyel rá, hogy se önmagát, se a párját ne hanyagolja el még a babagondozás legsűrűbb, kezdeti időszakában sem. Van azonban egy kellemetlen tünet, mégpedig a hüvelyszárazság, amely éppen a szülés után, illetve a szoptatási időszakban igencsak megnehezíti a kismamák intim magánéletét. 

Az első éjszaka sokat számít

A szülést követő gyermekágyi időszak kényszerű „szexmegvonása” után az első együttlét nem egyszer okoz csalódást a pároknak. Előfordulhat ugyanis, hogy a hüvely nem nedvesedik eléggé, ami nehézkessé vagy akár fájdalmassá teheti a behatolást, illetve a közösülést. Hüvelyi szülés után ráadásul keletkezhetnek olyan belső hámsérülések, amelyek lehet, hogy még nem gyógyultak meg teljesen az első összebújás idejére.

Mitől szárad ki a hüvely, és mit tehetünk ez ellen?

A helyzetbe azonban nem érdemes beletörődni, és főleg nem szabad azt képzelni, hogy a gyerekszüléssel a hüvely esetleg végleg „tönkrement” volna. A problémát ugyanis az okozza, hogy szülés után, főleg, ha a kismama szoptat is, megváltozik a női szervezetben a hormonszint, ami egyebek közt a hüvely nedvességét is befolyásolja. A problémára a patikában kérhetünk olyan hüvelyszárazság elleni készítményt, amely a sérült hüvelyhám mielőbbi regenerálódását is elősegíti. Szoptatós anyukák feltétlenül hormonmentes változatot válasszanak, aminek a használatát mindenképpen beszéljék meg a kezelőorvosukkal!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához