Ezeket látta már?

Vetélés után - minél hamarabb teherbe esni?

2010.08.08. Módosítva: 2015.11.04.

Nagyobb az esélyük egy egészséges és komplikációk nélküli terhességre azoknak a nőknek, akik a vetélésüket követő hat hónapon belül újra teherbe esnek, mint azoknak, akik csak később próbálkoznak - derül ki egy pénteken közzétett tanulmányból.

A magzat elvesztése után fél évvel újra teherbe eső nők esetében a vetélésnek, a császármetszésnek és a koraszülésnek is kisebb a valószínűsége, továbbá annak is alacsony a kockázata, hogy a baba nagyon alacsony születési súllyal jön a világra - olvasható a British Medical Journal (BMJ) című orvosi szaklapban megjelent tanulmányban.

Vetélés után - minél hamarabb teherbe esni?

A skóciai Aberdeen Maternity Hospitalben dolgozó Sohinee Bhattacharya irányításával a szakemberek 30 ezer olyan Skóciában élő nő kórtörténetét vizsgálták meg, akik az első terhességük alatt elvetéltek, majd 1981 és 2000 között újra teherbe estek. "Kutatásunk szerint azoknak a nőknek vannak a legjobb reprodukciós esélyeik, akik a vetélésüktől számított hat hónapon belül újra teherbe esnek. Náluk a legkisebb a kockázata annak, hogy a következő terhességük alatt komplikációk lépjenek fel. Szükségtelen tehát, hogy a vetélés után a nők sok időt várjanak a következő terhességig" - vonták le következtetéseiket a szakemberek.

Az eredmények annak ellenére is helytállóak, hogy a tanulmányban vizsgált nők közül azok, akik a vetélés után hat hónappal ismét teherbe estek, átlagosan két évvel voltak idősebbek azoknál, akik csak minimum 24 hónappal később próbálkoztak az újabb babával. A szakemberek szerint a nők társadalmi-gazdasági helyzete nem befolyásolja az eredményeket.

A tanulmány kimutatta ugyanis, hogy a késői terhesség feltehetőleg a jóléti társadalmak egyik sajátos következménye, ahol a nők gyakran úgy döntenek, hogy csak idősebb korukban szülnek gyereket. "A 35 évnél idősebb nők esetében nagyobb valószínűséggel lépnek fel problémák a terhesség alatt, a 40 évnél idősebbeknek pedig 30 százalék az esélyük a magzat elvesztésére, míg ez az arány 50 százalékra nő a 45, vagy annál idősebb nők esetében" - írják a szakemberek.

Egy korábbi tanulmány, amely több mint 250 ezer latin-amerikai nő adatainak feldolgozásával készült, azt mutatta, hogy ha a vetélés és az újabb terhesség között csak hat, vagy annál kevesebb hónap telik el, az a következő terhesség során komoly kockázatokat jelenthet az anya, és a magzat, illetve az újszülött számára is. Ilyen lehet az anyai vérszegénység, az újszülött baba alacsony súlya, vagy a koraszülés is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt ajánlja a nőknek, hogy a vetélés után minimum hat hónapot várjanak a következő terhességig. Más egészségügyi szervezetek pedig még több idő elteltét javasolják.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához