OGY- kábítószerügyi bizottság - a szenvedélybetegségek helyzetéről

Betegségek
2009. március 27. 08:37
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A 21. században még mindig az egyik legnagyobb kihívás a szenvedélybetegség, az alkoholprobléma továbbra is az első számú közegészségügyi probléma, ugyanakkor Magyarországnak még ma sincs elfogadott alkoholstratégiája - mondták el az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának szerdai ülésén szakértők.

Sólyom Olimpia, az Egészségügyi Minisztérium szakértője a fiatalok fogyasztási szokásairól szólva elmondta: felmérések alapján megállapítható, hogy a tiltott és legális szerek fogyasztásának kialakulását sokkal inkább a baráti, az iskolai kapcsolatok és a szórakozási formák motiválják mint az objektív társadalmi helyzet.

Közölte azt is, a magasabb iskolai végzettségű szülők gyermekei kevésbé érintettek a dohányzás szenvedélyében, ugyanakkor az alkoholfogyasztás "semmilyen mutatója nincs szignifikáns kapcsolatban" a szülők iskolázottságával.

Spiák Ibolya (Fidesz) a grémium alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkohol és dohányzás felelős az éves halálozás egyharmadáért, évi 30.000 ember elhunytáért.

A politikus szerint szükség lenne arra, hogy a forrásokat hozzáigazítsák a probléma nagyságához.

Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetője arról beszélt: ha a prevenciós beavatkozás megfelelő időben történik, az általános iskola felsőbb évfolyamain, akkor kisebb volumenű a kábítószer kipróbálásának valószínűsége.

Ugyanakkor - mint mondta - szükség lenne úgynevezett metaelemzések elvégzésére annak érdekében, hogy átfogó képet kapjanak a prevenciós programok hatásosságáról.

Vandlik Erika, az Országos Addiktológiai Centrum tudományos munkatársa elmondta, jelenleg egyeztetés alatt van a magyar alkoholstratégia, felmérik a helyzetet.

A bizottsági ülésen több szakértő egyetértett abban is, hogy az addiktológiai ellátás leépült.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# drogfogyasztás# szenvedélybetegség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk