Öt ember betegedett meg trichinellózisban Békés megyében

Betegségek
2009. március 06. 11:43
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Öt ember betegedett meg trichinellózisban a Békés megyei Medgyesbodzás-Gábortelepen, magán célra nevelt sertések, magán vágása és feldolgozása, valamint az abból készült ételek elfogyasztásának következtében - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal az MTI-vel csütörtökön.

A hivatal közleménye kiemelte: az állategészségügyi hatóság átfogó vizsgálatot végez az érintett településen tartott sertések fertőzöttségének kivizsgálása érdekében. Eddig 11 udvar 24 sertéséről gyanítják, hogy magában hordozza a betegséget.

A betegek a házi disznóvágáson résztvevők és a "disznótoros kóstolót" fogyasztók közül kerültek ki. Ennek következtében a hivatal felhívja a lakosság figyelmét, hogy a saját sertésvágásból, vagy a településről származó, disznótoros kóstolókat ne fogyasszák el a vizsgálatok lezárásáig.

A trichinella olyan, a sertés és a vaddisznó izomzatában rejtőző parazita, amely a fertőzött állat nyers vagy nem kellően hőkezelt húsának elfogyasztását követően az emberben is megbetegedést okozhat. A trichinellával fertőzött és nem kellően hőkezelt sertéshúsos étel elfogyasztása után 2-28 nap, leggyakrabban 7-10 nap múlva erős hasmenés, émelygés, hányás, magas láz, fejfájás, majd 2 héttel később jellegzetes tünetként a szemhéj, szemkörnyék és arc vizenyős duzzanata, izomfájdalmak, köröm alatti vérzések jelentkezhetnek. A betegség emberről emberre nem terjed.

Az ember a fertőzött nyershúsból készült, nem kellő mértékben átsütött, megfőzött húskészítmény fogyasztásával - füstölt kolbász, füstölt sonka nyersen fogyasztva - megfertőződhet, mert ezen termékek elkészítésekor a parazita nem pusztul el.

A trichinella vizsgálat a házi sertésvágások esetén nem kötelező, azonban az állategészségügyi szolgálatot magán célú vizsgálatok elvégzésére is igénybe veheti a lakosság.

A hivatal aláhúzta: Magyarországon valamennyi közfogyasztásra kerülő, engedélyezett vágóhídon levágott sertés, illetve vadfeldolgozókban feldolgozott vaddisznó testét az állategészségügyi hatóság a forgalomba hozatalt megelőzően trichinella vizsgálatnak is aláveti. Ezért a vágóhidakról és a feldolgozó üzemekből kikerülő sertéshús és sertéshúst tartalmazó élelmiszerek biztonságosak.

Emellett azonban fontos felhívni az állattartók figyelmét arra, hogy a trichinellozis és más járványos állatbetegségek terjedésének megakadályozása érdekében továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani az alapvető járványvédelmi, higiéniai intézkedések betartására, a rágcsálómentes környezet fenntartására és megőrzésére, hiszen a járványtani nyomozás alapján a fertőzést a patkányok közvetítették a sertések felé.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# fertőző betegség# parazita fertőzések

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk