Ezeket látta már?

Vörösiszap napról napra: lelki támasz

Az anyagi segítség mellett lelki támaszra is nagy szükségük van ezekben az időkben az iszapkatasztrófa károsultjainak, ugyanis nemcsak az anyagi javak, hanem a lelkek is erősen sérültek - mondta Resch Mária pszichiáter, pszichoterapeuta, az orvostudományok kandidátusa, Győr-Moson-Sopron megye pszichiátriai szakfelügyelő főorvosa az MTI-nek.

A családtag elvesztését, az életfeltételek (lakás, ingóságok) megsemmisülését stressz, gyakran depresszió és mély letargia kíséri - tette hozzá, megjegyezve, hogy nem ritkán még öngyilkossági gondolatok is előbukkannak a súlyos lelki trauma hatására.

Vörösiszap napról napra: lelki támasz

Devecserben, Kolontáron is sokan mondogatják: itt nem lehet és nem is akarnak tovább élni, az eddigi életüknek vége, valahol talán újra lehet kezdeni. Mások viszont - főleg az idősebbek - csendben sírdogálnak, s azt mondogatják, hogy ők már nem mennek sehová. Közülük többen ki is jelentik: itt akarnak meghalni - mondta el a kandidátus.

A tartós stressz nyomán beszűkül a tudat, és csak a kudarcot, a semmit érzékeli, miközben a múlt megszépül, a jövő azonban elérhetetlen távlatokba kerül a lelki kárt szenvedettek tudatában. Ugyanakkor működik az emberekben az életösztön is, a küzdelem a kétségbeesés, a kilátástalanság ellen - mondta a szakember, megjegyezve, hogy a krízisintervenció, azaz a lélek válságos állapotának kezelése, a beavatkozás, a segítségnyújtás lehet a megoldás.

Mint mondta: katasztrófa sújtotta területeken mindig pszichológusok, pszichiáterek, szociológusok és családsegítők csapata segíti a bajbajutottakat. Egyéni és csoportos elbeszélgetések, vagy éppen családi megbeszélések során az események átértékelése, a lehetőségek mérlegelése a fő témakör.

Szavai szerint a segítő szakemberrel "végig lehet járni gondolatban azokat az utakat, megoldásokat, amelyek a krízishelyzetből kivezethetnek". A lehetőségek felvázolásával felcsillan a remény, s ki lehet alakítani lassanként a jövőt. Resch Mária szerint fontos azonban, hogy mielőbb eljusson a segítség, ugyanis a tragédiát átélt emberek egyedül nem nagyon tudják elképzelni a jövőt, meglátni a kiutat. Azért is tesznek sokan olyan kijelentéseket, hogy "itt nem lehet élni, innét el kell menni, ez halott vidék" és hasonlókat. Ilyenkor még csak a drámai események "zakatolnak a fejekben", folyton azok törnek elő és nem engedik "előbújni a jövő képzetét" - fogalmazott a pszichiáter.

Családi tragédiák esetében fontos az együtt gondolkodás, az egymásra támaszkodás, a segítés előhívása, de - mint mondta - hasonlóan "működnek" az érzések egy adott csoportban is: ugyanaz a baj ért bennünket, egyforma a sorsunk, s együtt kell kilábalnunk belőle. A pszichiáter, a terapeuta a pozitív érzések előhozatalával összetarthatja és előrelendítheti a mély letargiából egy közösség, csoport tagjait - mondta Resch Mária.

Hasonlóan nyilatkozott a napokban az MTI-nek Hegedüs Zsuzsa szociológus, a miniszterelnök főtanácsadója, aki azt mondta, hogy lelkileg rendkívül megviseli a károsultakat a tragédia és legalább annyira rászorulnak a pszichikai segítségre, mint az anyagiakra, ezért pszichológusokra is szükségük van és lesz is még jó ideig.

Mint mondta: ahogy egy kicsit tisztább lesz a helyzet, ő maga is besegít a kárt szenvedetteknek az új élet kezdésébe emberi, lelki támasszal. Elmondta, hogy ő a Merre tovább Magyarország? fórumain ezt csinálja már, azaz beszélnek arról, hogy ki, hol, hogyan szeretne élni, miként képzeli el a jövőjét. Ebben kellene a kolontáriaknak, devecserieknek is sokat és sokáig segíteni - akár hónapokig -, hogy érezzék: a közösség mellettük áll és nem csak anyagilag.

Hegedüs Zsuzsa elmondta: ő vállalja, "ha egy kicsit normalizálódik a helyzet", hogy többször is megy Kolontárra, Devecserbe, Somlóvásárhelyre és tart ott Hogyan tovább? elnevezésű fórumokat, beszélgetéseket.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához