Vállal-e olyan pácienst, doktor úr, akinek pokol az élete? Bármit teszek, rosszul sül el, nem szeret senki, én sem szeretek senkit. Vállal akkor is, ha az ön életét is pokollá teszem?”
A pókok sokkal jobban félnek az embertől, mint fordítva: ezért is van az, hogy lényegesen kevesebb a valódi pókcsípés, mint azt általában hiszik.
A gyermeküket erősen szennyezett környezetben váró nők kétszer olyan gyakran szülhetnek autista gyermeket, mint a tisztább vidéken élő terhesek - mutatta ki egy amerikai tanulmány.
Az öngyilkossági kísérletek mögött belső, lelki okok rejlenek, a reménytelenség és az elviselhetetlen fájdalom, és a leghőbb halálvággyal hajtják őket végre - állítja az indítékok után kutató kanadai tanulmány.
Az emberi agy nagyszerű dolog: mindaddig kiválóan működik, amíg az ember föl nem lép az emelvényre, hogy beszédet mondjon. - A fenti mondat Mark Twaintől származik, aki híresen lámpalázas volt, akárcsak Romy Schneider vagy Hape Kerkeling, korunk német stand-up komikusa. Bob Dylan kísérőzenekara, a The Band az 1970-ben kiadott Stage Fright című album címadó dalát szentelte a sokak által ismert jelenségnek.
Egy terapeauta áll a betegek által készített alkotások között az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) művészetterápiás részlegében, Budapesten, a Nyírő Gyula Kórházban 2013. június 3-án.
Mégsem egérvírus okozhatja a krónikus fáradtság szindrómát! Tévedtek annak a 2009-ben megjelent tanulmánynak a szerzői, amely szerint a krónikus fáradtság szindróma (CFS) kialakulásában egy egérvírus játszik szerepet: a megállapítások vélhetően szennyezett laboratóriumi mintákon alapultak - közölték amerikai kutatók.
A fájdalmat is beképzelhetjük magunknak! A fájdalom is eldőlhet a fejben - derítették ki német kutatók. Egy ideje ismert, hogy a pozitív gondolatok gyorsíthatják a felépülést, de fordítva a negatív gondolkodás is hatással van fájdalomérzetünkre.