Veleszületett csípőficam

A veleszületett csípőficam már Hippokratész korában is ismert volt. Gyógyítását Ortolani olasz orvos kezdte meg a XX. század elején.

A rendellenesség lényege a csípőizület vápájának elégtelen fejlődése (diszplázia), melynek következtében a combcsont (femur) izületi feje kimozdítható a vápából (acetabulum). A ficam lehet részleges (szubluxáció), amikor a kapcsolat még megmarad az izületi vápa és az izületi fej között, és lehet teljes (luxáció), amikor az izületi fej a vápával nem érintkezik. Instabil izületről akkor beszélünk, ha a szubluxáció kézzel létrehozható és megszüntethető.

Instabil csípőizület minden 60. újszülöttnél kialakul, az esetek 88%-ában viszont a csípőizület 2 hónapos korra stabillá válik. A részleges és teljes csípőficam gyakorisága 1/1.000 gyermek.

A veleszületett csípőficam tünetei

A korai esetek már az újszülött első vizsgálatánál kiderülnek. Klasszikus jele az ún. Ortolani tünet. Lényege, hogy a csípőizület behajlított térdek mellett történő kifelé és befelé forgatásával egy hallható és tapintható mély kattanás jelzi az izületi fej luxációját majd az izületi vápába történő repozícióját.

A későbbi, 3-6 hónapos korban jelentkező ficam tünetei már más jellegűek. Ekkor a szubluxált, luxált izületi fej kóros állapotban rögzül. Ilyenkor az egyik végtag rövidebb. A comb redői aszimmetrikusak. Az érintett végtag a másiktól nehezen távolítható.

Későbbi életkorban jellegzetes mozgászavar jön létre, álláskor, járáskor az érintett végtagot a beteg kifelé fordítja. A kétoldali csípőficamot, különösen késői szakban, nehéz felismerni. A fentiekben említett tünetek általában hiányoznak.

A veleszületett csípőficam kiváltó okai

A rendellenesség pontos oka nem ismert. Genetikai tényezők szerepére utalnak a következő tények:

• Lappföldön és a született amerikaiak között a rendellenesség gyakorisága sokkal magasabb (25-50/1.000 fő), míg Kínában és az afroamerikaiak között nagyon alacsony.
• A rendellenesség tízszer gyakoribb azok között, akiknek valamelyik szülője csípőficammal született.
• Lánygyermekeknél a rendellenesség kétszer gyakoribb.
• Az ok sok esetben a magzat méhen belüli kényszertartása. A medencevégű fekvésből születettek között a gyakoriság 20%, a teljes népességben 2-4%. Jóval gyakoribb ikrek közt, kórosan kevés magzatvíz mellett születettek.
• A csípőficam gyakoriságát fokozzák a helytelen pelenkázási szokások és a szoros pólyázás.

Mit tehet Ön veleszületett csípőficam esetén

Gyermekét rendszeres vigye el orthopediai szűrővizsgálatra. Kerülje a szoros pólyázást. A baba öltöztetésénél figyelni kell a szabad csípőmozgások biztosítására. Fontos az ún. abdukciós pelenázás. Ez széles peneka alkalmazását jelenti, mely a combokat távol tartja egymástól, az izületi fejet pedig a vápában tartja.

Az elmúlt évtizedekben a veleszületett csípőficam – pontosabban fejlődési csípődiszplázia – felismerése és kezelése jelentősen fejlődött. A modern gyermekortopédia ma már nem csupán a teljes ficamot tekinti problémának, hanem az enyhébb vápaelégtelenséget is, amely kezelés nélkül későbbi életkorban komoly következményekhez vezethet.

A szűrés szerepe: miért döntő az első hetekben?

A nemzetközi szakmai ajánlások – például az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Pediatrics, AAP) irányelvei – hangsúlyozzák, hogy minden újszülött esetében fizikális csípővizsgálat szükséges, és rizikófaktor fennállása esetén ultrahangos ellenőrzés javasolt (AAP Clinical Report, 2016). Az ultrahang különösen az első 4–6 hétben informatív, hiszen ebben az életkorban a csontos képletek még nem ábrázolódnak megfelelően röntgennel.

Magyarországon a csecsemők csípőszűrése rutinszerűen történik, amely nemzetközi összehasonlításban is kedvező gyakorlatnak számít. A korai felismerés kulcskérdés: minél fiatalabb a csecsemő a kezelés megkezdésekor, annál nagyobb az esély a maradéktalan gyógyulásra műtét nélkül.

Az ultrahangos vizsgálat során az úgynevezett Graf-féle osztályozást alkalmazzák, amely a vápa érettségét és a combfej helyzetét értékeli. A módszer tudományos hátterét Reinhard Graf munkássága alapozta meg, és ma világszerte elfogadott eljárásnak számít (Graf R. The diagnosis of congenital hip-joint dislocation by the ultrasonic Combound treatment. Arch Orthop Trauma Surg, 1980).

Mi történik, ha a csípő nem kerül időben kezelésre?

Kezeletlen esetben a csípőízület fejlődése zavart szenved. A combfej nem megfelelő helyzetben terheli a vápát, ami annak további laposodásához vezet. A gyermek később sántítani kezdhet, kétoldali esetben jellegzetes „kacsázó” járás alakulhat ki.

A hosszú távú következmények közül a legjelentősebb a korai csípőízületi kopás (coxarthrosis). Több tanulmány igazolta, hogy a fiatalkori csípőprotézis-beültetések egy részének hátterében fel nem ismert vagy nem megfelelően kezelt csípődiszplázia áll (Weinstein SL. Developmental hip dysplasia and dislocation, Lancet, 2003).

Fontos tudnia, hogy a csípőízület fejlődése dinamikus folyamat. Ha a combfej a megfelelő helyzetben helyezkedik el, a vápa képes „utánérni”, vagyis anatómiailag korrigálódni. Ez az oka annak, hogy a korai, konzervatív kezelés rendkívül hatékony.

A kezelés alapelvei: nem mindig jelent műtétet

A terápia célja minden életkorban az, hogy a combfejet stabilan a vápában tartsuk, lehetővé téve ezzel a normális fejlődést.

Az első hónapokban leggyakrabban Pavlik-kengyel alkalmazása történik. Ez egy speciális rögzítő eszköz, amely a csípőt hajlított és távolított (abdukált) helyzetben tartja. A módszer lényege, hogy nem kényszeríti mereven a csípőt, hanem dinamikus tartást biztosít, így a baba aktívan mozoghat. A nemzetközi adatok szerint a korán elkezdett Pavlik-kezelés 90% feletti sikerarányt mutat instabil csípők esetén (International Hip Dysplasia Institute, ihi.org).

Amennyiben a kengyel nem vezet eredményre, vagy a diagnózis később születik meg, zárt repozíció és gipszrögzítés válhat szükségessé. Súlyosabb, későn felismert esetekben nyílt műtéti megoldásra is sor kerülhet.

Kockázati tényezők – mire érdemes különösen figyelnie?

A már említett genetikai és méhen belüli tényezők mellett több további rizikófaktort is azonosítottak. Az elsőszülöttség önmagában is növeli a kockázatot, valószínűleg a szűkebb méhen belüli tér miatt. A nagy születési súly szintén hajlamosító tényező lehet.

Érdekes kulturális különbségeket is megfigyeltek. Azokban a népcsoportokban, ahol a csecsemőket hagyományosan szoros pólyába tekerik, magasabb a csípődiszplázia előfordulása. Ezzel szemben azokban a kultúrákban, ahol a babákat hordozókendőben, terpesztett csípőtartásban viszik, alacsonyabb gyakoriságot mértek (International Hip Dysplasia Institute, Safe Swaddling Guidelines).

Ez utóbbi megfigyelés vezetett a „hip-friendly” pólyázási ajánlásokhoz, amelyek szerint a csecsemő csípőjének és térdeinek szabad mozgást kell biztosítani.

A szülők szerepe a megelőzésben

Szülőként Ön sokat tehet gyermeke egészségéért. A helyes hordozás – például kenguruban vagy kendőben, ahol a combok terpesztett helyzetben vannak – elősegíti a csípő egészséges fejlődését. A túl szoros pólyázás, illetve a lábak egyenes, összezárt rögzítése kerülendő.

A rendszeres kontrollvizsgálat nem puszta formalitás. Akkor is érdemes megjelenni, ha az első vizsgálat negatív volt, de rizikófaktor fennáll. A csípő instabilitása ugyanis nem mindig azonnal nyilvánvaló.

Felnőttkori következmények és utánkövetés

Sokan nem tudják, hogy a gyermekkori csípődiszplázia enyhe formái akár tünetmentesen is fennmaradhatnak, és csak fiatal felnőttkorban okoznak panaszt. Ilyenkor terhelésre jelentkező lágyéktáji fájdalom, sport közbeni bizonytalanságérzés vagy korai porckopás jelentkezhet.

A modern ortopéd sebészet ma már rendelkezik olyan ízületmegtartó műtéti technikákkal – például periacetabularis osteotomia –, amelyekkel a vápa helyzete korrigálható, megelőzve a protézis szükségességét (Ganz R. et al., Clin Orthop Relat Res, 1988).

Mindez azonban ismét a korai felismerés fontosságát hangsúlyozza.

Lelki oldal: mit élhet át a szülő?

Egy diagnózis hallatán természetes a szorongás. A Pavlik-kengyel látványa ijesztő lehet, különösen az első hetekben. Fontos azonban tudnia, hogy ez az eszköz nem fájdalmas a gyermek számára, és a legtöbb csecsemő gyorsan alkalmazkodik hozzá.

A kezelés ideje alatt rendszeres ellenőrzés történik, és az eszköz beállítását mindig szakember végzi. Az együttműködés, a türelem és a következetesség döntő a sikerhez.

Összegezve

A veleszületett csípőficam ma már jól felismerhető és nagy eséllyel sikeresen kezelhető állapot. A kulcs a korai szűrés, a rizikófaktorok ismerete és a megfelelő csípőbarát gondozás.

Ha Ön szülőként figyel a rendszeres ortopédiai kontrollra, kerüli a szoros pólyázást, és biztosítja gyermeke számára a szabad csípőmozgást, máris sokat tett azért, hogy a csípőízület egészségesen fejlődjön.

A modern orvostudomány lehetőségei ma már azt üzenik: a veleszületett csípőficam nem sorscsapás, hanem időben felismerve és kezelve jó eséllyel teljesen rendezhető állapot.

Felhasznált irodalom:

• American Academy of Pediatrics (AAP) Committee on Quality Improvement, Subcommittee on Developmental Dysplasia of the Hip. Clinical Practice Guideline: Early Detection of Developmental Dysplasia of the Hip. Pediatrics. 2016;138(6):e20163107.
• Graf R. The diagnosis of congenital hip-joint dislocation by the ultrasonic Combound treatment. Archives of Orthopaedic and Trauma Surgery. 1980;97(2):117–133.
• Weinstein SL. Developmental hip dysplasia and dislocation: Part I. The Lancet. 2003;362(9397):1541–1552.
• Ganz R, Klaue K, Vinh TS, Mast JW. A new periacetabular osteotomy for the treatment of hip dysplasias. Clinical Orthopaedics and Related Research. 1988;(232):26–36.
• International Hip Dysplasia Institute (IHDI). Diagnosis and Treatment Guidelines; Safe Swaddling Recommendations.
• American Academy of Orthopaedic Surgeons (AAOS). Detection and Nonoperative Management of Pediatric Developmental Dysplasia of the Hip in Infants up to Six Months of Age. Evidence-Based Clinical Practice Guideline. 2014.
• Mulpuri K, Song KM, Goldberg MJ, Sevarino K. Detection and nonoperative management of pediatric developmental dysplasia of the hip in infants up to six months of age. Journal of the American Academy of Orthopaedic Surgeons. 2015;23(3):202–205.