Ewing-szarkóma

Betegségek
2010. július 09. 12:53
Módosítva: 2025. május 30. 11:20

Fiatalokban, rendszerint 20 éves kor alatt jelentkező rosszindulatú csontdaganat, mely oka nem teljesen tisztázott. A csontdaganat a csontvelő őssejtjeiből indul ki. Főleg a hosszú csöves csontok, úgy, mint a combcsont, sípcsont és a felkarcsont érintettek. Jelentkezhet lapos csontokban is, mint például a bordák vagy a koponyacsontok. A Ewing-szarkóma gyakran ad áttéteket a tüdőbe és más csontokba.

Az Ewing-szarkóma tünetei

Rendszerint először végtagduzzanat és fájdalom jelentkezik a betegnél, majd ezekhez a tünetekhez láz és emelkedett fehérvérsejtszám társul. A tünetek 3-6 hónapig állnak fenn. Az elváltozás gyors lefolyású, emiatt a beteg állapota gyorsan romlik.

Az Ewing-szarkóma lefolyása

A betegség lefolyását a kezeléskori stádium, az áttétek jelenléte befolyásolja. A betegek 50-70 %-a éri meg az ötödik évet a diagnózis felállítása után.

Az Ewing-szarkóma diagnózisa

Röntgenvizsgálattal az Ewing-szarkóma előrehaladott állapotban jellegzetes képet mutat. CT és MR vizsgálat szerepe a daganat kiterjedésében fontos. Biopsziás mintavétellel pedig a csontdaganat szövettanilag is igazolható.

Az Ewing-szarkóma kezelése

A Ewing-szarkóma mind sugárkezelésre, mind kemoterápiára érzékeny. E miatt a sebészi beavatkozás előtt kombinált kemoterápia, majd sugárkezelés, a sebészi beavatkozás után pedig ismételt kombinált kemoterápia az elfogadott kezelési séma.

Felhasznált források:

  • Vízkeleti Tibor: Az ortopédia tankönyve
  • Mark H. Beers, MD: MSD Orvosi kézikönyv a családban
  • Bonetumor
  • Mediplus

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# csontok betegségei# Ewing-szarkóma# csontdaganat# rosszindulatú csontdaganat

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk