101. oldal - Életmód | Egészségkalauz

Életmód

Több a kórokozó az okostelefonokon mint a WC-ülőkén?

Több a kórokozó az okostelefonokon mint a WC-ülőkén?

Több a súlyos fertőzést okozó baktérium az okostelefonokon, a táblagépeken és a számítógépek billentyűzetén, mint az irodai vécék ülőkéjén - derült ki egy brit fogyasztóvédelmi kutatásból.

Ki volt a világ első toxikológusa?

Ki volt a világ első toxikológusa?

A dió mint gógynövény már az ókor óta ismeretes, és az emberiség egyik legrégebbi tápláléka. Archeológusok héjmaradékokat találtak,  melyek arról tanúskodnak, hogy Perzsiában i.e. hétezerben már betakarították ezt az ízletes termést, a dió így a legidősebb kultúrnövényekhez tartozik.

Már fiatalon nagy eltéréseket mutathat a biológiai életkor!

Már fiatalon nagy eltéréseket mutathat a biológiai életkor!

Már fiatalon jelentős eltérések lehetnek egy korosztály tagjainak biológiai életkora között - derült ki egy új tanulmányból, amelyet az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közöltek.

Három dolog, amiről a tekintetünk árulkodik

Három dolog, amiről a tekintetünk árulkodik

A híres mondás szerint a szem a lélek tükre… A Shakespeare-nek tulajdonított sorok születése idején a szerző még nem tudhatta, hogy egyszer tudományos kutatások tárgyává válik a szépirodalom állítása. Szemünk valóban számos érzelmet tükröz, örömöt, meglepetést, kellemetlen, rossz érzéseinket egyaránt. Olyan érzéseket is megmutathat, amelyeket talán tudati szinten nem is élünk meg. Lássunk néhányat, amely talán nem szokványos és kevéssé ismert!

Közérdekű lehet: az áldoktorra kiszabott büntetés

Közérdekű lehet: az áldoktorra kiszabott büntetés

A maximálisan kiszabható bírságot, több mint 12 millió forintot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt a Vargha Gyógymód-Metodika Egészségügyi Szolgáltató és Gyógyhatású termékeket Forgalmazó Kft-re - közölte a GVH az MTI-vel.

Gyógynövények - a homoktövis

Gyógynövények - a homoktövis

Már az ókorban ismert volt a homoktövis bogyójának, levelének gyógyhatása. Hazánkban is őshonos, ma már védett növény: a Duna és Dráva homoktalaján él elsősorban.

A szárított gyümölcs fogyasztása is hasznos!

A szárított gyümölcs fogyasztása is hasznos!

A szárított gyümölcs is van olyan jó, mint a friss! Egyes egészségügyi szakértők szerint az élelmiszeripari hatóságoknak a friss gyümölcsökkel egyenértékűnek kellene tekinteniük a szárított és aszalt gyümölcsfajtákat. A szárított gyümölcsök ugyanis tápértéküket tekintve teljesen azonosak a friss gyümölcsökkel és könnyebben elérhetőek és tárolhatóak.

Hitek és tévhitek: mit ehet a baba igazából?

Hitek és tévhitek: mit ehet a baba igazából?

Az 1-3 évesek még nem ehetik ugyanazt, mint a felnőttek! A magyar anyák fele nem tudja, hogy az 1-3 évesek még nem ehetik mindig ugyanazt, amit a család többi tagja - derült ki a Magyar Gyermekorvosok Társaságának friss felméréséből.