A 45 éves Juci élete az utóbbi fél évben gyökeres fordulatot vett. Megosztja velünk gondolatait a kezdődő változásról és az életközépi válságról.
A szex ma már a legkevésbé sem számít tabutémának – kivéve, ha az idősebb korosztály nemi életéről kell szót ejteni. Pedig nem csak a húszéveseké a világ! Igaz, negyven felett egy nőnek már gyakran adódnak nehézségei ezen a téren.
Vajon a növényi ösztrogénekben gazdag szója nagyobb mennyiségben való fogyasztása enyhíti a változókori tüneteket a nőknél?
Az American Journal of Epidemiology című lapban megjelent friss tanulmány szerint, a nők életmódja nagyban befolyásolja a menopauza beköszöntének idejét. A dohányzás hatására például akár két évvel is előrébb kerülhet ez az időpont, míg az elhízás egy évvel is késleltetheti azt.
Előrehozhatja egy évvel a nőknél a menopauzát, ha dohányoznak - közölték a Menopause című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban kutatók.
Fokozza a csontritkulás, törés és halálozás kockázatát a korai menopauza! Amelyik nőnél korán jelentkezik a változókor, annál majdnem kétszeres a kockázata a csontritkulásnak, derült ki a BJOG: British Journal of Obstetrics and Gynaecology egyik cikkéből.
Napi két adag szója 25 százalékkal csökkenti a menopauzás nők hőhullámainak a gyakoriságát és súlyosságát is - derült ki az eddigi legátfogóbb kutatásból.
A magyar nők a szükségesnél kevesebbet gondolnak arra, hogy külön foglalkozzanak a menopauzával és a hormonváltozás okozta tünetekkel. Ma Magyarországon közel egymillió, 48-58 év közötti nő él, akik koruknál fogva érintettek. A Magyar Menopauza Társaság megválasztott elnöke, Dr. Ács Nándor szerint pedig nagyon fontos lenne, hogy minden változó korban lévő hölgy elmenjen szűrővizsgálatokra, illetve orvoshoz forduljon.