Kutyáknál jóval nehezebb észrevenni azt, ha rákkal küzdenek.
A depresszió és a krónikus testi betegségek kapcsolata jóval összetettebb annál, mint hogy egy tartós betegség miatt valaki érthető módon rosszabbul érzi magát. A két probléma kölcsönösen hathat egymásra: bizonyos krónikus betegségek növelhetik a depresszió kialakulásának kockázatát, a depresszió pedig megnehezítheti az alapbetegség kezelését, és ronthatja az életminőséget.
Mi történik, ha egy immunsejt egyszerre két, hagyományosan ellentétes hatású jelzést kap? Az új magyar felfedezés közelebb vihet annak megértéséhez, hogyan alkalmazkodnak ezek az immunsejtek például a gyulladásos betegségekre és a daganatokra jellemző összetett mikrokörnyezethez.
A kislány mindössze hároméves volt, amikor egy légúti fertőzés után ahelyett, hogy javulni kezdett volna, egyre rosszabb állapotba került. Vérének oxigénszintje veszélyesen lecsökkent, majd leállt a szíve, az orvosok pedig először egy agresszív leukémiára gyanakodtak. A vizsgálatok végül egészen más betegséget igazoltak.
Létezik a tüdőráknak egy ritka típusa, amely éppen makacs vállfájdalommal hívhatja fel magára a figyelmet, miközben a közismertebb tünetek, például a köhögés vagy a légszomj akár hiányozhatnak is. A Pancoast-tumor elhelyezkedése miatt a környező idegeket és szöveteket érintheti, ezért a fájdalom a karba, a lapockába vagy akár a kéz ujjaiba is kisugározhat.
Kézhez kapta az orvosi leletet? Ez a kifejezés mutatja meg, hogy milyen stádiumban tart a daganatos betegség.
30 éves kora előtt 12-szer támadta meg a rák, mégis mindegyiket legyőzte: az orvosok alig hitték el, mi mentette meg az életét!
A hatás a nőknél bizonyult a legkifejezettebbnek.