A mellek önvizsgálata fontos lépés az emlőrák diagnosztizálásában. Különösen azoknak célszerű ezt rendszeresen elvégezni, akik a magasabb kockázatú csoportokba tartoznak.
Tisztelt Doktor Urak! A kérdésemre körülbelül két hét múlva kapunk majd választ, de idegőrlő a várakozás, ezért fordulok Önökhöz.
Kínai kutatók fejlesztettek ki egy eszközt, amely alkalmas a bőr alatti tumorok méretének monitorozására.
A betegségek korai felismerésében nagy szerepe lehet a keresőmotorok adatainak, hiszen azokból kiszűrhető, hogy a diagnózis előtt ki, mennyivel korábban keresett rá bizonyos tünetekre.
A mellrákot egy különleges vizsgálattal kifejezetten korán ki lehet szűrni. Elmondjuk, mit kell tudni róla!
Abban a tájékoztatóban, amit e-mailben kaptam az szerepel, hogy a vizsgálat előtti nap reggelétől csak folyadékot fogyaszthatok, ami ugye majd 2 nap koplalást jelent. Lehetséges az, hogy ez azokra vonatkozik, akiknek reggel kerül sor a vizsgálatára?
A tünetek összetettebbek, mint azt elsőre gondolná.
Ha ezt az egyszerű önvizsgálati módszert rendszeresen elvégzi, már a kezdeti, korai stádiumban észreveheti a szájüregi rákot.