Daganat | Egészségkalauz

Daganat

Azt hitték, leukémiás a 3 éves kislány – egy ritka autoimmun betegség támadta meg a szervezetét

Azt hitték, leukémiás a 3 éves kislány – egy ritka autoimmun betegség támadta meg a szervezetét

A kislány mindössze hároméves volt, amikor egy légúti fertőzés után ahelyett, hogy javulni kezdett volna, egyre rosszabb állapotba került. Vérének oxigénszintje veszélyesen lecsökkent, majd leállt a szíve, az orvosok pedig először egy agresszív leukémiára gyanakodtak. A vizsgálatok végül egészen más betegséget igazoltak.

Fáj a válla, pedig nem sérült meg? A tüdőrák ritka típusa is okozhatja

Fáj a válla, pedig nem sérült meg? A tüdőrák ritka típusa is okozhatja

Létezik a tüdőráknak egy ritka típusa, amely éppen makacs vállfájdalommal hívhatja fel magára a figyelmet, miközben a közismertebb tünetek, például a köhögés vagy a légszomj akár hiányozhatnak is. A Pancoast-tumor elhelyezkedése miatt a környező idegeket és szöveteket érintheti, ezért a fájdalom a karba, a lapockába vagy akár a kéz ujjaiba is kisugározhat.

Daganat jelzése a leleten: ebből a szóból derül ki, ha végstádiumú a rák

Daganat jelzése a leleten: ebből a szóból derül ki, ha végstádiumú a rák

Kézhez kapta az orvosi leletet? Ez a kifejezés mutatja meg, hogy milyen stádiumban tart a daganatos betegség.

12-féle rákos daganatot győzött le egy fiatal nő: a szervezet olyat tud, amit senki másé a világon

12-féle rákos daganatot győzött le egy fiatal nő: a szervezet olyat tud, amit senki másé a világon

30 éves kora előtt 12-szer támadta meg a rák, mégis mindegyiket legyőzte: az orvosok alig hitték el, mi mentette meg az életét!

Sokan naponta isznak ilyet, pedig veszélyes: több mint kétszeresére növelheti a gyomorrák kockázatát!

Sokan naponta isznak ilyet, pedig veszélyes: több mint kétszeresére növelheti a gyomorrák kockázatát!

A hatás a nőknél bizonyult a legkifejezettebbnek.

Hirtelen kialakuló cukorbetegség és fogyás: komoly betegség jelei lehetnek

Hirtelen kialakuló cukorbetegség és fogyás: komoly betegség jelei lehetnek

Ne halogassa az orvost, ha 50 éves kor felett diagnosztizálják cukorbetegséggel, és a vércukorszint emelkedését nem súlygyarapodás, hanem megmagyarázhatatlan fogyás kíséri.

Nyolcévesen legyőzte a rákot, öt évvel később újra beteg lett – végül az öccse mentette meg az életét

Nyolcévesen legyőzte a rákot, öt évvel később újra beteg lett – végül az öccse mentette meg az életét

Mindössze nyolcéves volt, amikor egy ritka és agresszív daganatot, Ewing-szarkómát diagnosztizáltak a fiúnál. Hónapokon át tartó kezelések után sikerült legyőznie a betegséget, és már közel járt ahhoz a mérföldkőhöz, amelyet öt daganatmentes év jelentett volna. Ekkor azonban újabb lesújtó diagnózist kapott: leukémiás lett. A kemoterápia ezúttal nem hozta meg a várt eredményt, végül pedig saját öccse adott neki csontvelőt, és ezzel új esélyt az életre.

Izomhúzódásnak hitték a mellkasi fájdalmát – 22 évesen derült ki, hogy daganatos

Izomhúzódásnak hitték a mellkasi fájdalmát – 22 évesen derült ki, hogy daganatos

A 22 éves lány mellkasi fájdalmat kezdett érezni, amit először szorongással, majd egy pánikroham során meghúzódott izommal magyaráztak. Hónapokkal később egy röntgenfelvételen már egy elváltozás is látszott a mellkasában, ám fiatal kora miatt akkor sem daganatra, hanem tüdőgyulladásra gyanakodtak.