"A statisztikák szerint tíz dohányos közül általában egy-kettő tüdőrákot kap. Miért nem mindegyik? Mert a többi nem éri meg azt a kort, hogy tüdőrákos legyen, mert hamarabb elviszi valamilyen más betegség, például egy infarktus, ami szintén visszavezethető a dohányzásra. Tudok olyan dohányosról, akinek hiába mondtuk, hogy az érszűkületes lábát azért kellett levágni, mert dohányzott, tovább cigizett. A másik lábát is le kellett vágni" - fogalmazott a Népszabadságnak adott interjúban dr. Ostoros Gyula, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
Folyamatosan működő, nyitott csoportba várják január 18-tól a fővárosi Tűzmadár Házba a rákbetegeknek azon hozzátartozóit és családtagjait, akik úgy érzik, önmaguknak is elkelne a segítség a családban előforduló betegség feldolgozásához, hogy stabil támaszai lehessenek szerettüknek.
A zöldtea ivása bizonyos védelmet nyújthat a tüdőrák ellen tajvani kutatók szerint.
Nemcsak testi, hanem lelki fájdalom is létezik, ami legalább olyan gyötrő tud lenni mint a szervi tünetek, ráadásul nem elég egy pirula ahhoz, hogy a panaszok enyhüljenek. A rákbetegséggel való szembesülés, a terápia bizonytalansága, a mindennapok átalakulása, a családban és a munkahelyen betöltött szerep megváltozása, a jövőkép elhomályosulása mind olyan tényezők, amelyek szorongást, stresszt váltanak ki. Az állandósuló feszültség nagyon sok energiát emészt fel, elszigetelődéshez vezethet, s kimutathatóan fokozza a testi tünetek erősségét is. A lélek fájdalomcsillapításáról, a romboló stressz feletti uralomról a Rákgyógyítás magazinnak Rohánszky Magda onkopszichológus, a Magyar Pszichoonkológiai Társaság elnöke beszélt.
A gránátalma alkotóelemei gátolják az ösztrogén pozitív mellrák terjedését. Amerikai kutatóknak sikerült kideríteniük sejtkultúrás laborkísérletek segítségével, hogy ezért az úgynevezett ellagitanninok felelősek, amely anyagokhoz az ellagsav is tartozik.
Első alkalommal kezdődnek humán klinikai próbák a nemrégiben kidolgozott leukémiavakcinával - közölte hétfőn a brit The Telegraph.
Azok a férfiak, akikkel közlik, hogy prosztatarákjuk van, nemcsak gyakrabban követnek el öngyilkosságot, hanem megnő annak az esélye is, hogy korábban halnak meg szívbetegségben. Svéd kutatók vizsgálatának elgondolkoztató eredményeit a PLoS Medicine közölte.
Brit kutatóknak két gyakori rákbetegség genetikai kódját sikerült feltérképezniük, ami jelentős áttörést hozhat a betegség megértésében.