Több száz ember DNS-kódjának elemzése révén megmagyarázható, miért lehet szokatlan módon néhány nemdohányzó is kitéve a tüdőrák kockázatának.
A tudatos, egészséges életmód fontosságát hangsúlyozta szerdán Olivia Newton John egy mellrák megelőzésével foglalkozó budapesti sajtóbeszélgetésen, amelyen bemutattak egy új önvizsgálati eszközt is.
Újfajta terápiás lehetőséget fejlesztettek ki Svájcban a nehezen kezelhető leukémiás gyerekek számára - jelentette be csütörtökön a zürichi gyermekkórház.
A haldokló gyerekek kezelésének etikai kérdéseit feszegeti egy amerikai tanulmány, amely hétfőn jelent meg az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóiratban.
Hatra sikerült leszűkítenie egy nemzetközi kutatócsoportnak azoknak a géneknek a számát, amelyek hatással vannak arra, hogy a mellrákos pácienseknél működik-e egy kemoterápiás szer.
Eredetükben, előírásaikban, tanításaikban sok-sok különbség felfedezhető a világvallások között, ám vannak olyan alapvető és egyetemes emberi értékek, amelyek nemcsak attól függetlenek, hogy ki melyik vallás gyakorlója, hanem attól is, hogy hívő-e valaki vagy sem. A Rákgyógyítás magazinnak keresztény püspökök, zsidó rabbi, buddhista szerzetes és iszlám vallási vezető is beszélt arról, saját kultúrája mit tart a betegségekről. Az elmondottakból az tükröződik: a gyógyítás és az orvostudomány tiszteletében, a betegek iránti kötelességekben, a reményben és a vigaszban nagyon is hasonlóak az elvek. Arra is fény derül: a ma oly népszerű színes magazinok életmódtanácsainak többsége nem modern találmány, a történelmi egyházak szent könyvei több száz évvel ezelőtt sem írtak mást.
Hepatológus, onkológus, sebész és radiológus szakemberek együttesen vitatták meg azokat a módszereket, amelyekkel a májrákot minél korábban diagnosztizálni lehet, illetve azokat a terápiás beavatkozásokat, amelyekkel az idejében felfedezett májrák meggyógyítható. A radikális beavatkozás a sebészeti eltávolítás, válogatott esetekben pedig a májátültetés. A Hepatológia 2010. konferencia résztvevői 2010. februárban Bükfürdőn gyűltek össze.
A férfiak tüdőrákjának öt százaléka munkájukkal függ össze, a betegség vezető oka azonban a dohányzás - állapították meg olasz kutatók.