6. oldal - Demencia | Egészségkalauz

Demencia

Így változik a viselkedés, amikor az Alzheimer-kór megjelenik – egy neurológus az első jelekről beszél

Így változik a viselkedés, amikor az Alzheimer-kór megjelenik – egy neurológus az első jelekről beszél

Az első tünetek gyakran enyhék és nehezen felismerhetők.

5 dolog, amit demencia ellen tehetünk

5 dolog, amit demencia ellen tehetünk

Sokan úgy vélik, a demencia elkerülhetetlen az öregedéssel együtt. A kutatások azonban azt mutatják, hogy akár a demenciás esetek közel fele megelőzhető vagy legalább jól kezelhető lenne tudatos életmódváltással.

Ugyanúgy lehetnek demensek a macskák, mint az emberek – állítja egy friss tanulmány

Ugyanúgy lehetnek demensek a macskák, mint az emberek – állítja egy friss tanulmány

Friss kutatás szerint a demencia klasszikus jelei megjelenhetnek idős macskák agyában is.

Fiatalkori demencia: 3 ok, ami miatt nem gyanakszik rá sem az orvos, sem a beteg

Fiatalkori demencia: 3 ok, ami miatt nem gyanakszik rá sem az orvos, sem a beteg

Ironikus, pedig ez a helyzet: a korai tünetek alapján mondhatni eszükbe sem jut, hogy ez lehet a baj. Kisgyermekes szülőket, aktív középkorúakat is érinthet a demencia, de a korai jelek mások, mint amit az időskori változatnál.

A tudósok felfedeztek egy új demencia tünetet! Gyakoribb, mint gondolná

A tudósok felfedeztek egy új demencia tünetet! Gyakoribb, mint gondolná

Ha hirtelen és gyakran jelentkezik, figyelmeztető jelnek számít.

Az arca akár évtizedekkel előre jelezheti a demenciát – ezekre a jelekre figyeljen

Az arca akár évtizedekkel előre jelezheti a demenciát – ezekre a jelekre figyeljen

Van, hogy a demencia korai jelei a tükörben is láthatók.

A demencia a lábakban kezdődik: az idegsebész elmagyarázza a meglepő összefüggést

A demencia a lábakban kezdődik: az idegsebész elmagyarázza a meglepő összefüggést

A lábak gyakran előbb adnak hírt az agy egészségi állapotáról, mint gondolnánk. Többek között a demencia korai stádiumát is jelezheti az, ha a járása megváltozik.

Ennyi lépést kellene naponta megtennie, hogy megelőzze a demenciát – nem, nem tízezret

Ennyi lépést kellene naponta megtennie, hogy megelőzze a demenciát – nem, nem tízezret

A 10 000 lépés mítosza nem tudományos alapokon nyugszik, hanem egy japán marketingkampányból ered.