Természetesen nem kuruzslásra gondoltunk... A szív elektromos működésének többirányú tanulmányozására van szükség a hirtelen halál esélyének pontosabb fölmérésére, ennek részeként világszerte vizsgálatok folynak az egészségesnek tartott sportolók megmagyarázhatatlan szívhalálának korai jelzésére - írja a Heart Rhythm szakmai folyóirat legújabb számában.
Már Magyarországon is kapható az a mell-lámpa, melynek segítségével otthoni körülmények között ellenőrizhető a mellek állapota. A július 1-je óta egészségpénztári kártyára is elszámolható Breastlight azonban nem helyettesíti az orvosi vizsgálatokat.
SZÍVET a nőknek (HEART for Women) elnevezéssel törvényt fogadott el az amerikai kongresszus a nők szívének védelmére, az Amerikai Kardiológusok Kollégiuma és az Amerikai Kardiológus Társaság pedig szervezett mozgalmat indított az abban foglaltak érvényesítésére.
Zoltán Erika családtagjai közül többen küzdöttek daganatos betegséggel, barátnőjét is rák miatt veszítette el, s már saját magának is át kellett esnie vészjósló diagnózison — esetében azonban időben felfedezték a kezdődő bajt, s kétszeri műtétnek köszönhetően neki sikerült a kórral leszámolnia. Az énekesnő saját tapasztalatai nyomán mindennél fontosabbnak tartja az emberek meggyőzését arról, hogy ne bagatellizálják el tüneteiket, ha pedig beütött a krach, ne veszítsék el a hitüket, mert az szinte egyenértékű azzal, mintha lemondanának az életükről. Zoltán Erika a Rákgyógyítás magazinnak adott interjúban nemcsak saját betegségéről beszél, hanem családtagjai megpróbáltatásairól is. Nem titkolja: az előzmények miatt tart a betegség kiújulásától, ezért az ajánlottnál is gyakrabban jár szűrővizsgálatokra, s a méhnyakrák elleni kampány egyik arcaként igyekszik erről minél többeket meggyőzni.
Az ikreket váró édesanyák számára kiemelkedő fontosságú, hogy elérjék a terhesség idején ajánlott testsúlynövekedést, állítja egy nemrég megjelent tanulmány, mivel az ikerterhességeknél az ennél alacsonyabb testsúly komoly kockázatot jelenthet a magzat egészségére.
Az ezredik gamma sugársebészeti beavatkozást végezték el az ország egyetlen "dedikált agyi gamma sugársebészeti centrumában", a Debreceni Egyetemen (DE) - jelentette be Bognár László professzor, az idegsebészeti klinika igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.
Háromféle, a légutakba vagy az emésztőrendszerbe került víz útján terjedő betegség 539 millió dollár (120 milliárd forint) költséget jelent évente az Egyesült Államok egészségügyi rendszerében - közölték szerdán kutatók.
Egy felmérés szerint elavult a szerelem, a többség anyagi okokból vagy a gyermekek miatt marad együtt. A kapcsolatoknak így a pénz és a hűtlenség vet véget.