A Teva Gyógyszergyár Zrt. pályázatot hirdetett, hogy megtalálja és elismerje azokat az értékteremtő egészségügyi kezdeményezéseket, amelyek önzetlen segítségnyújtásukkal jelentősen hozzájárulnak a betegek életminőségének javításához.
Egy friss magyar elemzésből kiderült, hogy viszonylag sűrűn megyünk orvoshoz, de ettől mégsem leszünk jóval egészségesebbek. Sok halálesetet megfelelő kezelésekkel, jobb egészségügyi ellátással és szűrővizsgálatokkal meg lehetne előzni.
A nyugdíjasok több időt szeretnének tölteni a családjukkal, barátaikkal, ehhez azonban oda kell figyelniük az egészségükre.
A Buckingham-palota közleményt adott ki a királynő egészségügyi állapotával kapcsolatban. Ez szerepel benne.
A diabétesz világszerte, így hazánkban is népbetegségnek számít. A magyar lakosság több mint 8%-át érinti, és felmérések szerint további 8% a betegség előszobájában áll. A cukorbetegség ráadásul súlyos szövődményekkel fenyeget, hiszen súlyos esetben vesebetegséget, szívproblémákat, látásvesztést, vagy érszűkület miatti lábamputációt is maga után vonhat. Arról azonban már kevesebbet hallhatunk, hogy cukorbetegen is lehetséges a teljes, egészséges és hosszú élet: a fenti tragikus végkifejlet bekövetkezése nélkül. Mit tehetünk magunkért?
A kutatás eredményeként az új terápiák finanszírozásának alapját az az elv adhatja, hogy minél több ember az életkorának megfelelő, elfogadható egészségi állapotba kerüljön.
Egy kertes házban élve el se lehetne képzelni annál pihentetőbb hétvégi programot, mint a napsugarak melegében, a madarak csiripelését hallgatva egy nyugágyban sütkérezni és a kedvenc szezonális ételünket falatozni a barátaink körében. Mielőtt azonban még teljesen elmerülnénk a természet közelsége nyújtotta varázslatos élményben, nem árt, ha szem előtt tartunk néhány fontos alapszabályt, hogy a vágyott idillt és a fenséges illatú nyári sütögetést minél fenntarthatóbb és környezetkímélőbb módon valósítsuk meg!
Június 9-én véget ért az ÉLET ERŐ EXPO – online kiállítás az egészségről rendezvénye, ahol a látogatók Magyarországon egyedülálló módon, virtuális térben tájékozódhattak az egészségüket érintő legfontosabb kérdésekről. A 3D kiállítói standok, előadások, kerekasztal beszélgetések, sztárvendégekkel megtartott LIVE műsorok több tízezer érdeklődőt vonzottak, és ez még nem minden: az Expo felülete június 30-ig elérhető marad a nagyközönség számára.