Tízezer ember leadott kilóit figyelte egy globális kutatás 19 évre visszamenőleg és megdöbbentő eredményt hozott.
A táplálkozási szakemberek szerint a következő élelmiszereket ajánlott rendszeresen fogyasztani.
A legtöbben költünk saját zsebből az egészségünkre, méghozzá nem is keveset.
Az ön bakancslistáján mi áll az első 3 helyen?
A magyar fiatalok számára a jelenlegi változó világban az egyik legfontosabb, hogy egészségesebbek legyenek.
A cégek felelőssége is munkatársaik egészsége és jóléte.
“A lakosság jó egészségi állapota az ország társadalmi-gazdasági felemelkedésének záloga” – jelentette ki Prof. Ádány Róza, aki nemrégiben vehette át a WHO Regionális Igazgatói Díjat a WHO Európai Régiója lakosságának egészségéhez és jóllétéhez való kiemelkedő hozzájárulása elismeréseként.
A nők és a huszonévesek szétstresszelik magukat - derült ki egy friss kutatásból.