Egészségügy
Március 27-én az Európai Kórházi Gyógyszerészet Napját ünnepeljük
Ezen a napon felhívják a figyelmet arra, hogy a kórházi gyógyszerészek világszerte eredményesen és hatékonyan közreműködnek a betegek gyógyításában.
Súlyos nemzetközi kritikát kapott a pszichiátria
Az elszenvedett testi-lelki traumáktól semmilyen kártérítés nem tudja megszabadítani az áldozatokat.
Az együttműködést segítő új kórházi információs platform készült
Az együttműködést segítő kórházi információs platform készült, az új rendszerrel az állami és a magánegészségügyi szolgáltatók hatékonyabban szervezhetik meg az ellátást, kezelhetőbbekké válnak az erőforrások, csökkenthetőek a várakozási idők és a költségek is optimalizálhatóak.
Richter Anna Díj: ők lettek 2025-ben a díjazottak
Öt zsűridíjas és egy közönségdíjas csapat vehette át a Richter Anna Díjat és a díjjal járó, nyertesenként 4 millió forint támogatást a március 19-én megrendezett ünnepélyes átadón.
Néhány fős vállalkozásból nőtt ki a magyar egészségipar egyik zászlóshajója
Széchenyi-díjat kapott Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Csoport tulajdonos-ügyvezetője.
"Zöld kórház"-díjra hirdet pályázatot a kórházszövetség
A megmérettetésre bármely magyarországi kórház jelentkezhet március 14-ig.
Új, innovatív műszerek gyorsítják a gyógyulást 8 gyermekegészségügyi intézményben
Újabb nyolc intézmény – egy kórház, négy háziorvosi rendelő, egy mentőállomás és két járóbeteg ellátó – kapott korszerű orvosi eszközöket.
Richter Anna Díj: íme, a 15 csapat, akikre szavazhatunk!
Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van.