Ezeket látta már?

Ezért érdemes gyógyfürdőkbe járni - így hatnak a szervezetünkre

gyógyfürdő, koronavírus, nyitás

A különféle panaszok, betegségek gyógyítására is alkalmas termálvizek párhuzamosan több módon is gyógyhatást fejtenek ki. Ez is az egyik nagy előnyük sok más kezelési móddal szemben. De mégis, hogyan is hatnak a gyógyvizek?

Felszívódnak a bőrön keresztül

Ezt talán nehéz elképzelni, de tény, hogy a gyógyvizek egyes alkotórészei – például a kén – képesek bejutni a szervezetbe a bőrön keresztül is. (Sőt, ilyen az szén-dioxid is, amit “szárazfürdőknél” azaz az úgynevezett mofettánál is alkalmaznak). A gyógyvizes kezelések ezért azoknak is jó megoldást jelenthetnek, akiknek az emésztőrendszeréből valamilyen betegség miatt kevésbé hatékonyan szívódnak fel az ásványi anyagok.

Belélegezve

A légutak nyálkahártyán keresztül is jó néhány alkotórész képes felszívódni. Ilyen például a radon, amely – többek között – a Hévízi-tóban is megtalálható. A légutakon keresztül felszívódó anyagok közé sorolható a jód is (az Igalon és Hajdúszoboszlón feltörő víznek is jelentős a jódtartalma), de ebbe a körbe tartozik az előbb említett kén is, ami belélegezve értágító hatással bír.

Ivókúra formájában

A kénes, a jódos vizek közül sok alkalmazható ebben a formában, ilyenkor a bélcsatornából jut be a szervezetbe az adott ásványi anyag. Jó néhány gyógyvizet palackoznak is, de például a radonos vizeket nem érdemes ilyen módon forgalomba hozni, ugyanis ez az összetevő néhány nap alatt elbomlik.

Olvasson tovább! Aranyér: ezekre külön figyeljen a nyaralása alatt!

Fizikai hatások

Nem lebecsülendők a gyógyvizek fizikai hatásai sem. Ide tartozik a víz hőfoka, a felhajtóereje, vagy éppen a masszírozó hatása.

Forrás: Fürdőgyógyászat

Forrás: Fürdőgyógyászat
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához