Ezeket látta már?

Orvosmeteorológia: jön a lehűlés, péntekig tart a nyárias meleg

orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, allergia, pollen, parlagfű, front, hidegfront

Ma már több lesz fölöttünk a felhő, péntektől pedig több fokos lehűlés jön, a frontérzékenyekre megterhelő időszak vár.

Ma már több lesz fölöttünk a felhő. Eleinte keleten, majd a közeledő hidegfront hatására a Dunántúlon elszórtan záporok, zivatarok kialakulhatnak, késő estétől északnyugaton pedig már több helyen várható zivatar. Sokfelé élénk, délen és a Tiszántúlon erős, zivatarok környezetében pedig viharos lehet a szél. Hajnalban 12-19, napközben még 25-31 C-fok várható.

Milyen frontra érzékeny? Így derítheti ki - kattintson!

Pénteken eleinte sokfelé, majd délután egyre inkább már csak keleten és délen kell esőre, záporokra, zivatarokra számítani, északnyugat felől ekkor megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Élénk, többfelé erős lökések kísérhetik az északnyugatira forduló szelet. Visszaesik a hőmérséklet, délután 19-25 C-fokra számíthatunk.

Szombaton északon, északkeleten lehet kevés zápor, a legtöbb helyen újra napos idő ígérkezik. Többfelé élénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szél várható, délután 21-26 C-fokos maximumokkal.

Vasárnap délután újabb hidegfront érkezhet, nyugat, délnyugat felől egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor, főként délen zivatar. Napközben csak néhol élénkülhet meg a légmozgás, estétől viszont egyre többfelé megerősödik, nyugaton viharossá fokozódik a szél. 18-24 C-fokot mérhetünk a legmelegebb délutáni órákban.

Hétfőn a legtöbb helyen már a 20 C-fokot sem érjük el.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön még nem érkezik front a térségünkbe, ugyanakkor fülledtebbé válik a levegő, helyenként záporok, zivatarok alakulhatnak ki, környezetükben felerősdöhetnek az asztmások panaszai. Emellett fejfájás, migrén, fáradtság, tompaság jelentkezhet, illetve a szeles időben nyugtalanabbak, ingerültebbek lehetünk.

Péntektől több fokos lehűlés jön, a frontérzékenyekre megterhelő időszak vár: erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk elegendő mennyiségű vitamint!

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökön eleinte keleten, északkeleten fordulhat elő egy-egy zápor, majd délutántól a Dunántúlon a záporok mellett zivatarok is megjelenhetnek. Környezetükben vizessé, csúszóssá válhatnak az utak, hirtelen lecsökkenhet a látástávolság, valamint erős, viharos széllökések csökkenthetik a menetstabilitást. Zivataroktól függetlenül is sokfelé lesz élénk, délen és a Tiszántúlon időnként erős a légmozgás. A napos időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni. Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot!

Pollenjelentés, allergia

Parlagfű és gombák: A parlagfű virágporának mennyisége nagyon magas szintet ér el. Közepes szinten lehet jelen a csalán- és a pázsitfűfélék virágporának mennyisége, míg más allergén növények pollenszintje jellemzően alacsony marad. A kültéri allergén gombák spóraszáma főként délen magas, helyenként nagyon magas szintet ér el.

Forrás: Időkép/Egészségkalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához