Szponzorált tartalom

Egy állatorvos, aki mindig elérhető – dr. Varga József, a Család utcai rendelő csodadokija

#állatorvos #háziállatok #kutya
2020.12.01.

Dr. Varga József neve a gazdik körében túlzás nélkül fogalommá vált, a Család Utcai Kisállatrendelő pedig, ahol “Józsi doki” a házi kedvenceket gyógyítja, valóságos zarándokhellyé.

Minek köszönhető ez az olykor rajongásig menő tisztelet, ami a Család Utcai Kisállatrendelő állatorvosát, dr. Varga József körülveszi? Milyen út vezetett idáig, és miben áll pontosan az ország egyik kedvenc állatorvosának vonzereje?

Az általános iskolás, aki az Állatkertbe jár segíteni

Dr. Varga Józsefet gyermekkorától végigkíséri az állatok iránti rajongás. Sőt, gyermekként már öt évesen tudta, hogy ha nagy lesz, állatorvos szeretne lenni. De nem csak elméletben érdekelték annyira az állatok: volt “bogár korszaka”, “béka korszaka”, és az is előfordult hogy egy hallal állított haza. Sőt, szabadidejében is az állatokat gondozta, méghozzá a Budapesti Állatkertben.

József a középiskolát 1991-ben, az Apáczai Csere János Gimnázium biológiai tagozatán végezte. Az Apáczaiból pedig, miután az OKTV-n harmadik lett, egyenes út vezetett az Állatorvostudományi Egyetemre. Már az egyetemi évek alatt elkezdett állatorvosi rendelőben dolgozni, hogy minél több gyakorlati tapasztalatot szerezzen az állatok gyógyítása terén.

„A Család utcai rendelő, ahol a csodák történnek”

Egy kedvencet, állatot sem hagy cserben Forrás: PetChef Hungary Kft.

Az egyetem elvégzése után végre megvalósult dr. Varga József gyermekkori álma: megnyitotta saját rendelőjét Csillaghegyen, a Család utcában. A Család Utcai Kisállatrendelő gyorsan népszerű lett a beteg házi kedvencek gazdái között. Olyannyira, hogy mostanra az ország minden szegletéből hordják hozzá a kezelésre szoruló kedvenceket, kutyákat, cicákat, nyuszikat, vadászgörényeket, sünöket egyaránt.

Varga Józsefre gyorsan ráragadt a titulus, hogy ő a Család utcai csodadoki, aki minden állatot megment. Még ha ez kedves túlzás is, azért van alapja: Józsi doki ugyanis arról híres, hogy egyetlen állatot sem hagy elpusztulni, amelyik maga még nem adta fel, és élni akar. Számos történet kering cicákról, kutyusokról, nyuszikról, amelyekről máshol, mások már lemondtak, Józsi doki azonban mindent bevetett, nem hagyta annyiban, és végül meggyógyította a korábban pusztulásra ítélt beteget.

Elég csak beleolvasnunk a Család utcai rendelőről a Google-ön írott véleményekbe:

A legjobb állatorvos Magyarországon! A kutyámat egy másik orvos el akarta altatni. De a Csodadoki megmentette. Köszönöm!

December 24-én a 12 éves kutyámnak hasnyálmirigy-gyulladása volt. Józsi doki azonnal a rendelőbe sietett és invitált minket. Ellátta, sőt 26-án meg is műtötte. A kutyus még 2 boldog évet élt Józsinak és a lelkes csapatnak köszönhetően. Nincs még egy ilyen hely!

Száz százalék figyelem, odaadás, gyógyítás, erőn felüli munka folyik a XXI. Század Doktor Bubója rendelőjében. Szerencsénkre időben találtunk rájuk 5 hónapos Havanese kutyusommal, akit egy másik állatkórházból olyan állapotban küldtek haza, hogy kiszáradt volna ha nem segít egy ismerősöm, és éjjel nem fogadják a Család utcai rendelőben... Azóta is csak oda megyünk, ha baj van, mert tudom hogy jó kezekben van.

Sajnos az én cicámat nem lehetett megmenteni,de Józsi mindent megtett érte, amit csak lehetett, és így kaptunk még 4 szép hónapot együtt. Igazán elhivatott,mondhatni fanatikus orvos, gyakorlatilag az állatokért él. Rendelési időn kívül is 'rendel', sokszor ott is alszik a kórházban, mert ez egy igazi állatkórház. Ha baj van, Józsi biztos segít. Szeretettel ajánlom.

Dr. Varga Józsefet már csak csodadokiként emlegetik Forrás: PetChef Hungary Kft.

Nem csak munka számára ez, teljes szívből űzött hivatás. Up-to-date tudás, a kezelés mellett minden egyes fajra komplett brossúrákkal lát el, részletesen lebontott táplálkozás és egyéb igényekről. Gazdagon felszerelt rendelő, kellemes váró.

Józsi doki a legeslegjobb! Már nem élne a kutyusom, ha Ő és a csapata nincs. A cicánkat is Tőlük fogadtuk örökbe.

Józsi fantasztikus ember és orvos. A Család utcai rendelő az a hely, ahol a csodák történnek!

A rendelő technikai felszereltsége is folyamatosan fejlődött és bővült azokkal a legmodernebb berendezésekkel, amelyekkel számos vizsgálat helyben elvégezhető, és segítik a minél jobb diagnosztikát. Van például vérkép- és biokémiai vizsgálatokra alkalmas labor a világelső IDEXX gépeivel felszerelve, digitális röntgen, élvonalbeli ultrahang, valamint egy igen új, megosztott és színes doppler ultrahangos vizsgálóberendezés is, illetve endoszkópos készülék.

Józsi doki, a meggyőződéses állatmentő, a hatósági szakértő és a médiaszemélyiség

Jószi doki szinte legendává vált a gazdik körében Forrás: PetChef Hungary Kft.

Dr. Varga József annyira a szívén viseli az állatok sorsát, hogy a rendelőben hagyott, oda eljuttatott állatokról is kivétel nélkül gondoskodik. Lassanként egyre több megunt állatot “felejtettek” nála, kihasználva, hogy egyszerűen képtelen nemet mondani. A sorsukra hagyott egykori kedvencekről való gondoskodás azonban sokkal nagyobb anyagi áldozatot követelt, mint amennyit az állatorvosi fizetésből lehetséges finanszírozni. Ezért 2004-ben létrehozta az Elveszett Állatok Gyógyító, Ellátó, Elhelyező Alapítványt. Az Alapítvány az évek során számos gazdátlan állatot gyógyított meg és talált számukra otthont.

Az Alapítvány közhasznú, segít az elkóborolt állatok vizsgálatában, gyógyításában és elhelyezésében. Sőt, dr. Varga József és munkatársai kidolgozták a felelős állattartás oktatási programját, amit a kerület óvodáiban és iskoláiban széles körben tanítanak a gyerekeknek. Józsi doki szerint ennek köszönhetően a felnövekvő generációk már jóval gondosabb gazdái lesznek a házi kedvenceknek.

A csodadoki azonban nem áll meg itt, a fentiek mellett sűrűn ad szakvéleményt az állami szerveknek, rendőrségnek, bíróságnak önkormányzatoknak is állatvédelmi ügyekben. Ezek után érthető, hogy a média is kedveli. Állatorvosi témákban számos napi- és hetilapban, internetes portálon jelennek meg írásai. De állatokkal foglalkozó rádió- és tévéműsorokban is ad tanácsokat, például a Noé Barátai című tévéműsornak is állandó szakértője.

Csoda kutyaeledelek a csodadokitól

A hazai kutyák szempontjából talán a legszerencsésebb találkozásra akkor került sor, amikor a PetChef egyik alapítójának, Éles Gábornak a kutyája megbetegedett. A kutyust, Foltit pedig történetesen a Család Utcai Kisállatrendelőbe vitték, ahol Varga József azt tanácsolta, hogy változtassanak a kutyus táplálásán, és lehetőleg a gazdik maguk készítsenek a kis kedvencüknek megfelelő eledelt.

Folti gyorsan jobban lett, rövidesen minden panasza megszűnt. Gábornak pedig feltűnt, hogy mennyi kutya és gazdi küzd hasonló problémákkal. Ahogyan Józsi dokitól kapott, precízen összeállított étlap is szöget ütött a fejébe. Az A/4-es lapon fel volt sorolva, mivel érdemes etetni a kutyát, milyen alapanyagokat ideális felhasználni, hogyan kell őket elkészíteni, milyen arányban adagolni és így tovább.

Éles Gábor és Grim Dániel mesélnek Folti gyógyulásáról és a PetChef megalapításáról:

Innen jött az ötlet, hogyan lehetne segíteni a kutyákon és a gazdikon az otthoni főzés egyszerűbbé tételével. Sok gazdinak ugyanis a rengeteg elfoglaltság mellett, még ha tudják is, hogy kutyusuk problémáira a házi koszt lenne a megoldás, egyszerűen nincs idejük főzni.

Ekkor elkezdődött a kísérletezés, amibe rövidesen dr. Varga Józsefet is bevonták. Miután Józsi doki útmutatásai alapján elkészítették az adott kutyaeledelből az ideálisnak vélt változatot, azonnal vitték is hozzá ellenőrzésre. Majd az újabb tanácsokkal felvértezve visszatértek a konyhába, és már készült is a következő, javított változat. Mindezt addig folytatták, amíg az adott kutyaeledel a tápanyag-összetétel, a fehérjetartalom, a kalóriamennyiség, az egyéb tápanyagok, az íz, az illat és minden egyéb szempontból is tökéletes nem lett.

PetChef: minden, amit egy kutya kívánhat

PetChef: minden, amit egy kutya kívánhat Forrás: PetChef Hungary Kft.

Nem véletlen, hogy a PetChef eledelei több szempontból is egyedülállóak a kutyaeledelek piacán. Először is mellőzik az allergén összetevőket, ami azt is jelenti, hogy egyáltalán nem tartalmaznak aromákat, ízfokozókat, állományjavítókat, színezékeket és tartósítószereket. A kiváló minőségű, hazai termelőktől beszerzett hozzávalókból frissen készül a késztermék, amit gyorsfagyasztással tartósítanak. Így az értékes tápanyagok, vitaminok veszteség nélkül kerülnek a kutyák táljába.

Ráadásul a PetChef eledeleiben semmiféle gyanús, “second hand” fehérje-alapanyag nem található. Így nincs bennük sem hús- vagy csontliszt, sem csontokról mechanikusan lefejtett húspép vagy egyéb rossz minőségű összetevő. A vásárló abban is teljesen biztos lehet, hogy csak egyféle színhúst tartalmaznak ezek a kutyaeledelek. Így a PetChef monoproteines eledelei az ételallergiás kutyák úgynevezett eliminációs diétájához is kiválóan alkalmazhatóak.

Józsi doki kifejlesztett egy kutyaeledelt is Forrás: PetChef Hungary Kft.

Kezdetben Gábor és Dániel munka mellett, pontosabban munka után készítették el az adagokat, és maguk szállították ki. Mostanra már 11 munkatársuk segít elkészíteni a PetChef ötféle kutyaeledelét, és eljuttatni az ország bármelyik pontjára. A PetChef eldeleinek minőségéért pedig a gazdiknál csak a kutyák hálásabbak: számtalan most már panaszmentes, csillogó szemű házi kedvenc várja nap mint nap farkcsóválva az etetést.

Forrás: PetChef Hungary Kft.