Orvosmeteorológia: kora őszi idő érkezik, újabb frontok nélkül

Életmódorvoslás
2021. augusztus 30. 09:00

A hétvégén elvonuló frontok helyére egyelőre nem érkezik új, ellenben szeles, őszies időjárásra számítjhatunk.

Hétfőn a változóan felhős idő mellett elsősorban északkeleten és az északnyugati határ térségében készülhetünk esőre, záporokra, helyenként zivatarokra. Élénk, erős lökések kísérhetik a nyugatias szelet. Reggelre nyugaton pára, köd képződhet. Délután 19-24 C-fokot mérhetünk.

Kedden is gyakran megnövekedhet a felhőzet és szórványos záporokra, zivatarokra számíthatunk. Továbbra is élénk, helyenként erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Délután 18-25 C-fok várható, délen lesz melegebb az idő.

Szerdán északon, északkeleten alakulhat ki újabb eső, záporok, néhol zivatarok. Másutt az erősen megnövekvő gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A csúcshőmérséklet 18-23 C-fok között alakulhat.

Csütörtökön is többfelé szeles, gomolyfelhős időre készülhetünk, de már csak egy-egy zápor lehet. Napközben 19-24 C-fokra van kilátás.

Pénteken csapadék nem valószínű, többórára kisüt a nap, de délután a Dunántúlon megnövekedhet a fátyolfelhőzet. Az északi szél még többfelé megélénkülhet. Délután 20-25 C-fok ígérkezik.

Orvosmeteorológia: nem lesz fronthatás

Az előző hétvége második felében távozott a front, vasárnap napközben már nem érvényesült fronthatás, hétfőn pedig nem érkezik újabb front. A változékony időben keringési panaszok és vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, többen fejfájást is tapasztalhatnak. Reggel ízületi panaszok jelentkezhetnek, fennáll a megfázás veszélye.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: időkép/MTI
# orvosmeteorológia# időjárás# front# ízületi panaszok

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk