Kovács Ági futással tartja magát csúcsformában

Testmozgás
2014. május 08. 11:42
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Kirobbanó formában van Kovács Ági, aki a hétvégén futóversenyre készül. Az olimpikon, világ- és Európa-bajnok anyuka, a futásból merít energiát zsúfolt mindennapjaihoz. Legközelebb május 11-én imádott városában, Budapesten bizonyít, többek között Kammerer Zoltánnal és Kokóval áll rajthoz az Európa-napi futóversenyen.

Ági sok évnyi kemény sport és a hihetetlen sikerek után érezte úgy, hogy szüksége van egy kis pihenőre, így 2008-as visszavonulása után 1 évig nem sportolt aktívan. Hamar rájött azonban, hogy – bár az úszást abbahagyta – életéből nem hiányozhat a mozgás.

Kovács Ági futással tartja magát csúcsformában

Kovács Ági futással tartja magát csúcsformában

Forrás: Sajtóközlemény


"Valami újat akartam kipróbálni, ami teljesen eltér attól, ami korábban az életemet jelentette. A futás azért tetszett meg, mert nem helyhez kötött, és nem olyan monoton, mint hosszokat úszni egy medencében" – kezdte a csinos anyuka.

A futás gyorsan új szerelemmé vált, kisfia születése után is így nyerte vissza tökéletes alakját az olimpikon úszónő, és azóta is legalább heti 4-5 alkalommal szakít időt kedvenc hobbijára.

"Amikor a fiam, Gábor Dominik 10 hónapos lett, újra futni kezdtem. Felszedtem pár kilót a terhesség alatt, amit így fogyókúra, diéták és nagyobb megerőltetés nélkül tudtam leadni" – mondta el az olimpikon.

Ági most ismét testhez álló kihívást talált: Budapest legújabb díszpolgáraként ő is indul a május 11-i, Európa-napi 10 km-es futóversenyen, amellyel az Európai Unióhoz való csatlakozás 10. évfordulóját ünnepeljük. Az esemény az Erzsébet térről rajtol és gyönyörű, uniós támogatásokból megvalósuló helyszíneket érint. Az útvonal a belvároson keresztül és a Duna-parton halad, ahol Kovács Ágnes olyan sportolókkal fut majd együtt mint a kajakozó Kammerer Zoltán, Gergely István vízilabdázó vagy a futóversenyeken már tapasztalt indulónak számító Kovács "Kokó" István.

A versenyen való részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött! Jelentkezni a szervező weboldalán, a nevezés menüpontban lehet.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Sajtóközlemény
# egészség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk