Ahogy javul az idő, egyre többen keresik fel ismét hétvégi házukat, nyaralójukat. A téliesítést követő tavaszi nyitáskor néhány egyszerű óvintézkedéssel elkerülhetjük, hogy például a vízcsövekben pangó víz vagy a lerakódott por veszélyt jelentsen egészségünkre.
A bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére hívja fel a figyelmet a március elején elindított "Védőoltással a bárányhimlő ellen" program. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott információs kampányban óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről.
„Fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy szentgotthárdi óvodás”. Ez a hír borzolta a kedélyeket országszerte októberben. A hatéves Hanna tragikus hirtelenséggel, 24 óra alatt halt meg a meningococcus B baktérium által okozott betegségben. Egy olyan kórban, amely megelőzhető lenne. Ehhez azonban időben meg kell hozni néhány fontos döntést.
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a különféle baktériumok és paraziták megváltoztathatják a személyiségünket, okozhatnak depressziót, de akár boldoggá is tehetnek.
Már több európai országban is kiterjedt influenza járvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.
A helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek; jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is - erre figyelmeztet az idei európai antibiotikum nap, amelyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szervez.
Nyolcvanmillió baktériumot adunk át egy mindössze 10 másodperces csók alatt - számolták ki holland kutatók, akik vizsgálataik eredményeit a szabad hozzáférésű Microbiome folyóiratban ismertetik.
Kedves Támogatónk! A képen egy libériai iskola tanára mutatja gyermekeknek a kézmosás helyes módját. A világ számos régiójában (szubszaharai Afrikában, vagy Ázsia számos országában) a tiszta víz még mindig elérhetetlen luxus sokak számára. Ezekben az országokban a lakosság 80%-a nem jut tiszta vízhez. A kézmosás ezért nem válik a minden napok automatikus részévé. Pedig a kézmosás az első egyszerű lépés az egészséges élet megteremtéséhez.