1. Készüljön fel a pandémia vállalkozására gyakorolt hatására!
Franciaország az egyetlen nyugat-európai ország, ahol a sertésinfluenza-fertőzöttek száma emelkedik. A WHO pénteken arról számolt be, hogy a járvány foltokban terjed kelet felé az északi féltekén.
Kína pénteken arra tett ígéretet, hogy még több emberre próbálja kiterjeszteni tömeges védőoltási programját, melynek keretében eddig 32 millió ember kapta meg a vakcinát. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a közeledő ünnepi időszak az esetek számának további emelkedését hozhatja.
WHO irányelvei az állami felkészülésre
A pandémiára való felkészülés nagyban csökkentheti a világjárvány okozta humán- és gazdasági károkat. Emiatt az Egészségügyi Világszervezet ( WHO ) 2005-ben létrehozta a saját cselekvési tervét, amelyben iránymutatásokkal látja el az országokat a felkészülés tekintetében.
Jelenleg az ország lakosságának 22-23 százaléka kapta meg az újinfluenza elleni védőoltást, ez az arány még számottevően javulhat a megbetegedések január második hetében várható tetőzéséig - nyilatkozta Székely Tamás egészségügy miniszter Kaposváron az MTI-nek.
Az influenza megelőzésének leghatékonyabb eszköze a védőoltás. A széleskörű átoltottság (a populáció kb.60%-a) közösségi védelmet is nyújt az egyéni védelem mellett. Bármilyen betegség megelőzése mindig kevesebb társadalmi, anyagi és egészségügyi következménnyel jár, mint a betegség elszenvedése.
Az influenza megelőzésére a gyakran hangoztatott jó immunrendszer és az egészséges életmód önmagában nem elegendő. Az új influenza a fiatalokat és az egészségeseket is megbetegítheti. Szövődmények és súlyos, akár halálos kimenetelű betegség nemcsak a legyengült az immunrendszerűekben, illetve krónikus betegségben szenvedőkben, hanem egészségesekben, gyermekekben és várandós anyák esetén is előfordulhat, sőt- jelen tudásunk szerint – jóval gyakrabban, mint szezonális influenza járvány esetén.