Az Ukrajnában folyó harcok közvetlen veszélyt jelentenek az ország 7,5 millió gyermekének életére és jólétére.
A 16 éves Nastia békére vágyik Ukrajnában.
A koronavírus miatt kórházba kerülő gyerekek száma ötszörösére nőtt. Kiderült, mitől függ, hogy a gyerekek enyhe vagy súlyos tünetekkel esnek át a fertőzésen.
A gyermekkori koronavírus-fertőzés lefolyását és hosszú távú hatásait, valamint a gyermekek védőoltásával kapcsolatos tudnivalókat szedte össze a Magyar Tudományos Akadémia.
A gyerekek a kórházi oltópontok mellett a házi gyermekorvosi és vegyes praxisokban is megkaphatják a vakcinát. A felnőtt (12 éves kornál idősebb) adag egyharmada a dózis.
Az intenzív osztályokon is kezelnek gyerekeket – árulta el a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az Infostartnak, azt is hozzátéve, még várják az eljárásrendet az 5–12 évesek oltásához.
A „Dajme deťom hlas” elnevezésű kezdeményezés szerint a járványhelyzet miatti megszorításokra ismét a gyerekek fizetnek rá a leginkább, köztük is a legkisebbek.
Már az 5-11 éves gyermekek számára is megbízható és hatékony a Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni vakcinája a legfrissebb kutatások szerint - jelentette be a cég ma.