Példátlan megszorításokat emlegetnek Szlovákiában

Betegségek
2021. november 23. 16:49

A „Dajme deťom hlas” elnevezésű kezdeményezés szerint a járványhelyzet miatti megszorításokra ismét a gyerekek fizetnek rá a leginkább, köztük is a legkisebbek.

A „Dajme deťom hlas” elnevezésű kezdeményezés kifogásolja, hogy a 2 és 12 év közöttiek a Közegészségügyi Hivatal rendelkezése alapján már nem számítanak teljesen beoltottaknak és november 22-től nem vehetnek részt edzéseken és szakköri tevékenységen sem, ha nem estek át a COVID-19-en, illetve nem teszteltetik magukat.

A 12 évesnél fiatalabb gyerekekhez való ilyen hozzáállásra Európa-szerte nincs másutt példa, állapította meg a kezdeményezés nevében Andrea Hajdúchová.

Ez is érdekelheti:

„A gyerekeket nem szabadna korlátozni az egészséges fejlődésükhöz szükséges aktivitásokban, s amennyiben ehhez az állam megköveteli a tesztelést, azt térítésmentesen kellene biztosítania“ – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a tanulók tesztelését az iskolába érkezéskor biztosítják, ám az iskolán kívüli szakköri és sporttevékenységhez megkövetelik tőlük, hogy külön teszteltessék magukat a mobil tesztelőállomásokon.

Véleményük szerint az otthon végezhető tesztek eredményének érvényesnek kéne lennie a gyerekek számára az iskolán kívüli aktivitásokon való részvétel esetére is, főként ha azt ugyanazon változatlan létszámú csoporton belül végzik.

„A gyerekeket és a fiatalokat, főként a 12 évesnél fiatalabbakat nem veszélyezteti olyan mértékben a járvány, mint a korlátozások hatásai. A jelenléti oktatás és az iskolán kívüli aktivitások szabályait úgy kell meghatározni, hogy ne teremtsünk semmilyen megkülönböztető korlátozásokat. Amennyiben például megköveteljük a tesztelést, azt ugyanolyan feltételekkel kellene biztosítani, mint az iskolába járáshoz, tehát ingyenesen“ – fejtette ki Matej Stuška a Rodičia.sk társulás képviseletében.

Andrea Hajdúchová mindezt azzal egészítette ki, hogy a harmadik hullám kezdete óta a gyerekek és a 19 évesnél fiatalabbak a kórházi kezelésre szorulók töredékét képezik (az augusztus 23-tól november 21-ig kórházi kezelésre szoruló 11 833 személy 3,76 százalékát).

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: felvidek.ma
# Szlovákia# koronavírus# járvány# megszorítások# vakcina# oltás# gyerekek

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk