A migrén sokaknál nem csupán erős fejfájással jár: a roham az emésztőrendszer működésére is hatással lehet, ezért hányinger, sőt hányás is jelentkezhet előtte, közben vagy akár utána.
Hányinger, hányás, gyomorégés vagy emésztési zavarnak tűnő panasz – elsőre kevesen gondolnának ezekről pont szívproblémára. A szívinfarktus azonban nem mindig a jól ismert, erős mellkasi fájdalommal jelentkezik: egyes esetekben éppen az emésztőrendszeri tünetek kerülhetnek előtérbe.
Egy hónappal korábban még baseballozott, táncolt és tele volt energiával, aztán szinte egyik napról a másikra minden megváltozott: a 11 éves kisfiú egyre fáradtabb lett, folyamatosan aludni akart, majd hányás, láz és más súlyos tünetek jelentkeztek nála.
A szívinfarktus nem mindig váratlanul csap le: négy, könnyen félreérthető tünet már napokkal vagy akár hetekkel korábban jelezheti, hogy veszélyben van a szív.
A szívroham egyik alattomos jele, amelyet könnyű gyomorrontásnak hinni.
Az epekő sokáig semmilyen panaszt nem okozhat, kialakulását azonban gyakran megelőzi az úgynevezett epehomok megjelenése. Ez még nem valódi epekő, de bizonyos esetekben kövek képződéséhez vezethet. Különösen érdemes odafigyelni, ha zsírosabb ételek után rendszeresen jelentkeznek emésztési panaszok vagy fájdalom a jobb bordaív alatt.
Amikor a májunk begyullad, eleinte gyakran csak enyhe, általános panaszokat okoz, ezért sokan nem is gondolnak arra, hogy a tüneteik hátterében májbetegség állhat.
Egy egész nap a strandon, egy hosszabb kirándulás vagy akár néhány óra a tűző napon is elég lehet ahhoz, hogy kialakuljon a napszúrás. Bár sokan legyintenek rá, a napszúrás komoly rosszullétet is okozhat, ezért fontos felismerni a tüneteit, és tudni, hogyan kell helyesen kezelni.