Ezeket látta már?

5 éves lánya szeme láttára kellett újraéleszteni a 30 éves anyukát a kartali buszmegállóban

mentő, újraélesztés, kartal, asszony

A fiatal nő kislányával várt a buszra, amikor hirtelen összeesett. Összeszorul a szív, hogy a gyereknek, mit kellett átélnie.

"Kislányával várta a buszt az a 30 év körüli nő, aki hirtelen, minden előzetes panasz nélkül esett össze tegnap reggel Kartalon. Többen is rögtön a segítségére siettek, köztük egy volt mentőápoló is, akik értesítették a mentőket és megvizsgálták a beteget. A nő ekkor már nem lélegzett, így a telefonon kapott instrukciók szerint a megkezdték az újraélesztését." - olvasható az OMSZ közösségi oldalán.

A posztból kiderült, hogy a mentésirányító eközben több mentőegységet is riasztott, amik perceken belül helyszínre értek. Elképesztő küzdelem vette kezdetét a nő életéért, ami több, mint egy órán keresztül zajlott a buszmegállóban. Közben a rokonok is megérkeztek és gondoskodtak a rémült, 5 év körüli kislányról, akit el is vittek a helyszínről. Az időben megkezdett mellkasi nyomások és a gyors, emelt szintű ellátás sikerre vezetett, majd rövidesen mentőhelikopter érkezett az újraélesztett asszonyért. Végül kritikus állapotban, légi úton szállították kórházba az asszonyt.

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ilyen a láb, ha mélyvénás trombózisa van - 5 jel, amire figyeljen

Forrás: facebook.com/orszagosmentok
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához