Ezeket látta már?

Miben különbözik a gyermekek és a felnőttek újraélesztése?

gyermek újraélesztése, újraélesztés, mellkaskompresszió, defibrillátor,

Szerencsére gyermekek esetében sokkal ritkábban van szükség újraélesztésre, de előfordulhat sajnos.

Az elmúlt héten részletesen átvettük, hogy hogyan kell újraéleszteni egy felnőttet. Most azonban beszéljünk a gyermekekről is!

Alapvető különbségek nincsenek a csecsemő- (1 év alatt), gyermek- és felnőtt újraélesztési protokollok között, így ha a felnőtt protokollt alkalmazunk, az is tökéletes!

Az első lépés ugyanaz, meggyőződünk róla, hogy biztonságos a helyszín, segítségért kiáltunk, majd megfogjuk a gyermek vállát és hangosan hozzászólunk. Ne rázzuk meg a csecsemőt, csak erősebben fogjuk meg a vállát. Fordítsuk a hátára és helyezzük kemény alapra.

Amennyiben nem reagál, nyissuk meg a légutakat:

  • csecsemő esetében egyenesen tartjuk a fejet, az orr és a száj felfele nézzen;
  • gyermekek esetén hajtsuk hátra a fejet.

Ezt követően 10 másodpercig vizsgáljuk az életjeleket, majd alkalmazzunk 5 befújást!

Gyermekek esetében a keringésmegállás hátterében általában légzési probléma áll, így az első lépések részeként fontos a lélegeztetés megkezdése. Felnőtteknél egyre inkább a "csak mellkaskompressziós újraélesztés" javasolt, azonban gyermekeknél fontos a lélegeztetés minél hamarabbi alkalmazása is.

A technika:

  • csecsemőknél kapjuk be egyszerre az orrot és a szájat és úgy fujjunk be,
  • gyermekek esetében szájból szájba lélegeztetés javasolt az orr befogásával.

Ezt követően, ha még mindig nem észlelünk életjeleket, kezdjük meg az újraélesztést és hívjunk segítséget.

  • Amennyiben van segítőtársunk, vagy nálunk van a telefonunk, akkor telefonáljunk, hangosítsuk ki és hívjuk a mentőket (104).
  • Amennyiben nincs nálunk a telefon, nincs segítőtársunk, akkor 1 perig folytassuk az újraélesztést és utána menjünk el a mentőket hívni.

Az újraélesztés során 15 mellkaskompresszió után 2 befújást alkalmazunk, majd megint 15 kompresszió, 2 befújás... Egészen addig, még a gyermek életjelet nem mutat, át nem veszi a segítség, a helyszín veszélyessé nem válik vagy véglegesen el nem fáradunk.

A melkaskompressziók életkor szerint kicsit különböznek:

  • csecsemők esetében a körbeölelős technika javasolt. Ekkor a gyermek lába felöl állva megöleljük a két kezünkkel a gyermek mellkasát, két hüvelykujjunkat a szegycsont alsó felére helyezzük és ott nyomjuk. Vagy nyomhatjuk a szegycsont alsó felét 2 ujjal is.
  • gyermekek esetén 1 kézzel nyomjuk a mellkas közepén a szegycsont alsó felét,
  • nagyobb gyermekek esetén (amikor már 1 kézzel fárasztó) a felnőtt 2 kezes technika javasolt.

A kompressziókat ugyanúgy 100-120/perc sebességgel végezzük és mellkast körülbelül 1/3-ig kell lenyomni.

Gyermekeknél ritka a szív eredetű keringésmegállás és ezáltal a sokkolandó ritmuszavar se szokott gyakran előfordulni. De ha elérhető félautomata defibrillátor, akkor az alábbiak szerint használható:

  • csecsemők esetében nem javasolt,
  • 8 éves kor alatt csak sepciális gyermek elektródával használható,
  • 8 éves kor felett a felnőtt készülék alkalmazható.

És íme két nagyon jó oktatóvideó a témában:

Csecsemő újraélesztése - a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványtól:

Gyermek újraélesztése - a Magyar Gyermekmentő Alapítványtól:

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szívbetegség

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához