Ezeket látta már?

Ápoló tolvajok: hatalmas összeget vettek ki az idős házaspár fiókjából

tolvaj, ápoló, ápolás, takarítás, gondozás

Három asszony járt fel különböző időpontokban a nehezen mozgó házaspárhoz, hogy ápolják, gondozzák őket, takarítsanak a lakásban.

Egy 91 éves férfi tett bejelentést a rendőrségre 2023. január 30-án, miután feleségével észrevették, hogy belvárosi lakásukból néhány héten belül nagyobb összegű pénz tűnt el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

Másfél millióba fájt az ápolás

A nehezen mozgó házaspárhoz különböző időpontokban három asszony járt fel, hogy ápolják, gondozzák őket, illetve takarítsanak. A lakásban tartott pénzhez bármelyikük hozzáférhetett, a belvárosi rendőrök ezért február 1-jén egyesével igazoltatták őket, amikor a lakásból távoztak. Két nőnél találtak is az idős emberektől ellopott bankjegyeket, összesen csaknem 200 ezer forint értékben, míg a harmadiknak a lakásából került elő körülbelül 1,2 millió forint, feltehetően ebből a bűncselekményből származó pénz.

A belvárosi nyomozók a házkutatás és az elfogás során az eljárás alá vontaknál megtalált pénzt lefoglalták, a kétséget kizáróan bizonyíthatóan az idős pártól származó bankjegyeket már visszaadták. A házkutatás során lefoglalt pénz tekintetében további bizonyítási eljárás szükséges.

Az 50 éves P. Piroskát, az 57 éves P. Krisztinát és az 58 éves T. Juditot nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az V. Kerületi Rendőrkapitányságon. Ketten részben beismerték a bűncselekmény elkövetését, a harmadik nő tagad. A büntetlen előéletű gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.​

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Drámai pillanatok a kilencediken: saját fia élesztette újra a miskolci férfit

Forrás: police.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához