Ezeket látta már?

Szörnyű baleset: a két kislányával együtt halt meg a Cobra 11 színésze

cobra 11, christian oliver, repülőgép halálos baleset

51 éves korában vakációja közben életét vesztette Christian Oliver, aki a magyar nézőknek a Cobra 11 sorozatból lehet ismerős. A színész és lányai kisrepülőgéppel szenvedtek balesetet.

Christian Oliver, a Cobra 11 német televíziós akciófilm-sorozat egyik színésze életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben a Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken. A német színész egy egymotoros magánrepülőgép fedélzetén utazott, amely néhány pillanattal a felszállást követően zuhant a tengerbe. A tragédiában Oliver tíz és tizenkét éves lánya, valamint a pilóta is életét vesztette.

A rendőrség információi szerint a kisgép Bequia szigetéről szállt fel, és Saint Lucia szigetére tartott volna. A helyszínre siető halászok, búvárok és parti őrség egységei csak a négy holttestet tudták kiemelni a tengerből. Az 51 éves színész családja éppen nyaralását töltötte.

Christian Klepser néven született színész karrierje során több mint 60 mozifilmben és televíziós produkcióban szerepelt. Leginkább a Cobra 11 akciósorozatban tűnt fel, ahol két évadon keresztül játszotta az egyik főszerepet. Emellett kisebb szerepekben feltűnt hollywoodi filmekben is, mint például A jó német George Clooney oldalán, a Valkűr Tom Cruise mellett, valamint a Speed Racer – Totál turbó című filmben. A színész halála mély fájdalmat okozott a filmes és televíziós világban.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hogyan mondjunk el egy családi tragédiát a gyereknek? Az orvos válaszol

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Forrás: index
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához