Ezeket látta már?

A Semmelweis Egyetemé az év legjobb eHealth-fejlesztése

Digital Health Summit eHealth-fejlesztés

Online időpontfoglalást vezet be az egészségügyben az állam.

A kormányzat az egészségügy területén három fontos célt tűzött ki: az egészségben töltött évek számának növelését, az alapellátás és otthonközeli ellátás megerősítését, valamint a prevenciós szemlélet szélesebb körben történő elterjesztését. Ehhez új iparági stratégia is társul, amelynek alappillérei a hazai beszállítók megerősítése, az innováció és a vállalkozások külpiaci jelenlétének támogatása.

Új fejlesztések az EESZT-ben, új iparági stratégia az egészségiparnak

Több, mint 2,5 millió felhasználó töltötte le az Egészségablak mobilapplikációt, amely azt mutatja, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) fejlesztésére komoly igény mutatkozik. A jelenlegi alapszolgáltatások – köztük az eRecept – mellett egyre szélesebb körben lehet majd alkalmazni rendszert, és hamarosan a járóbeteg-ellátási központokba is lehet majd online időpontot foglalni és módosítani, de számos egyéb területen is komoly előrelépés jön - hangsúlyozta Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Digital Health Summit szakmai konferencián. A szakember elmondta: az elkövetkező években a kormányzat célja az egészségben eltöltött életévek számának emelése szerepel – már önmagában ez évente 0,4 százalék GDP növekedéssel járhat –, az alapellátás és otthonközeli ellátás megerősítése, valamint a prevenciós szemlélet szélesebb körben történő elterjesztése.

A magyar újraiparosítási stratégia kiemelt szerepet szán az egészségiparnak, ezen belül a gyógyszeripar, az orvostechnikai ipar és a biotechnológia azok az ágazatok, amelyekre fókuszálni kívánnak - erősítette meg Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára. A jövőben így komoly hangsúlyt kap a hazai beszállítók fejlesztése, a K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) támogatása és a hazai cégek külföldi jelenlétének erősítése, de támogatni fogják a zöldátállást és a digitalizációt is.

Az adatokon múlik az új világ

Minden szervezetnek, amely komolyan gondolja a generatív mesterséges intelligencia kihasználását, biztosítania kell tudás-adatbázisának minőségét. Minden olyan szervezet, amely nem veszi komolyan a generatív mesterséges intelligencia kihasználását, máris elavulttá válik. Éppen ezért, ha a tudás az új adat, akkor a tudásmenedzsment az új adattudomány - hívta fel a figyelmet Ian Hook, a Novartis tudásmenedzsment igazgatója.

A technológiai fejlődés miatt a laboratóriumi adatok mennyisége exponenciálisan növekszik, ami komoly és erős digitális infrastruktúrát igényel. A laboratóriumi orvoslás segítségével jobb betegeredmények érhetők el, egyszerűsödhetnek a betegutak, a hatékony és eredményes klinikai döntések miatt - tette hozzá Prof. Dr. Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának tudományos vezetője. A szakember szerint döntő fontosságú, hogy integrált betegközpontú modellben gondolkodjunk és a laboratóriumok finanszírozási megoldásai is fejlődjenek.

A mesterséges intelligencia a teljes betegút fejlesztését támogatja, összhangban a betegek változó elvárásaival és az egészségügyi ellátórendszer szükségleteivel. Erre hozott példát Bartek Madej, a Bristol Myers Squibb nemzetközi piacokért felelős digitális egészségügyi vezetője. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal által engedélyezett, és az amerikai egészségügyi ellátásban már aktívan használják azt a mesterséges intelligencia-alapú alkalmazást, amely a Bristol Myers Squibb és a Viz.ai együttműködéséből született az egyik leggyakrabban előforduló, mégis jelentősen aluldiagnosztizált örökletes szívbetegség, a hipertrófiás kardiomiopátia felismerésének támogatására.

A betegség gyanúját egy egyszerű EKG-vizsgálat is felkeltheti, a mesterséges intelligencia kulcsfontosságú és eredményes szerepet játszik az EKG-vizsgálatok hatékonyságának és pontosságának növelésében, és ezzel a diagnózis felállításához elengedhetetlen szívultrahang-vizsgálatokat végző szakorvosok kapacitása is optimalizálható.

A gyakorlatban már hasznosítják az új megoldásokat – és nem is rosszul!

A hazai gyakorlat esetében is akad már példa az új megoldásokra. A DAAS névre keresztelt informatikai rendszer egy hiperkonvergens infrastruktúra, hibatűrő, skálázható, fürtökbe rendezett számítási és tárhelykapacitást biztosít egy eszközön belül. A rendszer válságálló, emellett stabilitást és kiszámíthatóságot hoz az IT-üzemeltetésben - mutatta be Neuwald Tivadar, a Delta Systems Kft. kereskedelmi igazgatója a saját megoldásukat.

Az adatok fontosságát mutatja a Hungaropharma több mint 10 milliárd forintos beruházása,amelyben az automata logisztikai technológia, valamint az azt vezérlő integrált informatikai rendszernek köszönhetően a raktárkapacitástól kezdve a hőmérsékleti értékekig és a szállítójárművek által megtett kilométerekig minden mérhető és elemezhető - hangsúlyozta Nagy Andor, az egyik legnagyobb hazai gyógyszernagykereskedő operációs igazgatója. A raktárbázis kapacitásbővítése során elsődleges szempont volt, az innovációs rendszer növelése, a tárhelyek bővítése, valamint egy gyógyszerbiztonságot védő technológia megalkotása is.

Az egészségügy digitalizáció egységes rálátást biztosít majd a teljes rendszerre. Ez megerősítheti azokat a funkciókat, amiket elvárunk a betegellátóktól - mondta dr. Bidló Judit, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára a kórházak digitalizációjáról szóló kerekasztalbeszélgetésen. A résztvevő kórházigazgatók a panelben mindannyian a strukturált adatok fontosságát hangsúlyozták.

A digitális átállással kapcsolatban Prof. Dr Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgatója kifejtett, nem kérdés, hogy a digitalizáció nem csak támogatandó, de kötelezően támogatandó. Fontos, hogy a strukturált adatok legyenek elérhetők a státuszfelvételtől a receptekig és a beavatkozásokig, és az is, hogy a finanszírozás az ellátások tükrében kerüljön a helyére. Strukturált adatok nélkül nem megyünk semmire – hangsúlyozta dr. Váczity József, a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója is. Az országban ez az intézmény az egyetlen, ahol esetszintű kontrolling van és a strukturált adatok feldolgozása során olyan adatokat kapnak, amelyek megmutatják, hogy hol kell beavatkozni a betegellátásba.

Fődíjas lett a Kinepict Health

Az idén először a magyar egészségügyi szektor leginnovatívabb digitális megoldásainak elismerésére létrehozott Digital Health Summit-díjat is kiosztották. Az elismerésre az eHealth-hez kapcsolódó tevékenységi körrel rendelkező vállalkozások, szervezetek, valamint startupok

nevezhettek. A zsűri elé az előszűrés után végül 17 pályázat került. A szakmai grémium a pályázatok innovatív szemlélete mellett azok társadalmi hasznosságát és az elvárható egészségnyereséget, valamint a projektek mérhető eredményeit és adaptálhatóságát is pontozta.

A zsűri elnöke Szirmai Zsombor, a Novartis Business Excellence & Execution vezetője értékelésében elmondta, színvonalas, hasznos és előremutató fejlesztéseket bemutató pályázatok érkeztek, így mind az öt kategóriában hirdettek győztest, illetve a legeredményesebb pályázatot fődíjjal tüntették ki.

A kezdeményezés célja, hogy nagyközönség számára egyre több olyan projektet bemutatni, amely ösztönözni az egészségügyi digitalizáció előrehaladását és terjedésé - hangsúlyozta Molnár Rita, a DHS-díj alapítója, aki hozzátette: 2024-ben is várják mindazok jelentkezését, akik most lemaradtak, vagy még nem volt nevezhető állapotban a fejlesztésük.

Fődíj

Kinepict Health Kft.: Kinepict az Intervenciós Képalkotás Jövője: Minőség és Biztonság pályázata

Legjobb digitális diagnosztikai megoldás

Hungimpex Kft. - Medistance: egészségállapot adatgyűjtő, nagy adatbázis-elemző, blockchain alapú szolgáltatási platform pályázata

Legjobb digitális terápiás megoldás

Cytocast Hungary Kft. - A Jövő Gyógyszerfejlesztéséért: Cytocast Simulated Cell technológia a gyógyszerfejlesztésben pályázata

Legjobb telemedicinális megoldás

  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Máltai telemedicina – új ellátási forma pályázata Legjobb digitális startup megoldás eHealth területen
  • Nordic Moose Kft. - PregHello app várandósoknak minden információ egy helyen pályázata Az év legjobb eHealth-fejlesztése
  • Semmelweis Egyetem - Semmelweis HELP ingyenes tünetellenőrző applikáció gyermekbetegségekhez pályázata

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Jelentős változások jönnek az egészségügyben!

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához