Ezeket látta már?

Lépésről lépésre a mellrák ellen: a felújított Lánchídon át vezet az út

emlőrák mellrák ellen kampány  lánchídi séta

Egyre több fiatalt érinthet a mellrák, de egyre jobbak lehetnek a gyógyulási esélyek.

Magyarországon a mellrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, élete során minden 8-9. nőt érinthet. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint itthon az utóbbi években évente 8000-9000 új esetet fedeznek fel. Az október a mellrák elleni nemzetközi küzdelem hónapja, a hamarosan induló hazai kampány célja a figyelemfelhívás, a tudatosság erősítése és a közösség építése. A kockázati tényezők ismeretével, önvizsgálattal, szűréssel, időben alkalmazott terápiával sok nő élete megmenthető lenne.

A figyelemfelhívás és információátadás évről évre azért is fontos, mert a statisztikák szerint fiatalabbakat is érinthet a mellrák, a 20-as, 30-as korosztály is veszélyeztetett lehet. Emellett a szűrésre népegészségügyi szervezésben már nem hívott - 65 év feletti - korosztályban is magas az előfordulási arány. Évente körülbelül 2000 nőt veszítünk el a mellrák miatt Magyarországon.

Több, mint húsz éve elérhető hazánkban az államilag finanszírozott népegészségügyi célú emlőszűrés, emellett egyéb szűrési lehetőségeket is igénybe vehetnek a nők. A terápiák fejlődésével a korai stádiumban felfedezett emlődaganat folyamatosan javuló esélyekkel gyógyítható, az elérhető kezelések hatékonysága nagy fejlődésen ment keresztül, így már nem kellene, hogy gyilkos kórként tekintsünk erre a betegségre.

Mit tehetünk még?

„Életbevágóan fontos, hogy a betegség a lehető legkorábbi szakaszban kiderüljön” – mondja Tóth Krisztina, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület alelnöke. „Kiemelt szerepe van az önvizsgálatnak, illetve a szűrésre jogosultak esetében a szűrésen való részvételnek. Emellett elengedhetetlen, hogy az érintett nők a lehető leghamarabb hozzájussanak a modern terápiákhoz, amelyek még tovább javíthatják a túlélési esélyeket” – tette hozzá a betegszervezet képviselője.

Magyarországon az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület ernyőszervezetként fogja össze a mellrák elleni küzdelmet. Október 8-án rendezik meg a hagyományos sétát, most először a felújított Lánchídon. A híd idén is rózsaszínbe borul, ahogyan a Szabadság-szobor és számos középület is, a küzdelem és összefogás jegyében. Országszerte több helyszínen lesznek figyelemfelhívó sport és közösségi események, séták, futások és egészségügyi fórumok ebben a hónapban.

Az érdeklődők a zenés lánchídi séta előtt október 8-án délután többet is megtudhatnak a betegség hátteréről, a legmodernebb terápiákról, gyógymódokról és a szűrésekről. Az elismert szakértők részvételével zajló ingyenes program részletei az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület oldalán érhetők el.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

12 szokás, amivel csökkenthető a rák kialakulásának a kockázata

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

daganat

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához