Ezeket látta már?

Ezzel a betegséggel küzd Ferenc pápa

ferenc pápa, térdfájás, lágylézer, kerekesszék

Ferenc pápán bélfali sérv miatt műtétet hajtanak végre, ami több napos kórházi tartózkodást igényel a római Gemelli klinikán - jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő miután az egyházfő megérkezett a kórházba.

A közlemény szerint a pápa a szerdai általános audiencia megtartása után ment a Vatikánból a közeli klinikára. A szentszéki szóvivő közölte, hogy a műtétet a délutáni órákban végzik. Teljes altatással laparotómiát, vagyis hasfali metszést hajtanak végre, és újraépítik a hasfalat protézis elhelyezésével.

Nem először műtötték a pápát bélfali sérvvel

Az operáció szükségességét a pápát követő orvosi csapat erősítette meg, miután Ferenc pápa bélfali sérvben szenved, ami gyakori elzáródást okoz egyre erősebb fájdalommal. A közlemény hozzátette, hogy a kórházi kezelés több napig eltarthat a műtétet követő felépülés biztosításához.

Ferenc pápán kedden végeztek vizsgálatokat a Gemelli egyik speciális osztályán, mely arról ismert, hogy a nukleáris orvostudomány diagnosztikai módszereit alkalmazza. A pápát március 29-től ugyanebben a kórházban kezelték néhány napig légúti fertőzés miatt. Ferenc pápát 2021 júliusában ugyanebben a kórházban vastagbél-divertikulózis, magyarul bélfali sérv miatt operálták meg.

Mi a bélfali sérv vagy más divertikulózis?

A gyomor- és bélrendszer bármely területén, de leggyakrabban a vastagbélben kialakuló zsákszerű kiöblösödések, más néven gurdély (divertikulum) jelenlétét divertikulózisnak nevezzük. Leggyakrabban a vastagbél falának leggyengébb helyén, főként az utolsó szakaszán (szigmabél) és a leszálló vastagbélben (colon descendens), ritkábban a vakbél (coecum) területén alakul ki. A divertikulumok többnyire csoportosan jelentkeznek, méretük általában 5-25 mm, de előfordulnak ennél jóval nagyobb tágulatok is.

A bélfali sérv főbb tünetei

A divertikulózis többnyire nem okoz panaszt; az eltérés egyéb okból végzett vizsgálat során, véletlenszerűen derül ki. A ritkább esetben előforduló tünetes betegségben visszatérő enyhe hasi fájdalom jelentkezhet, mely étkezésre általában fokozódik, székletürítés vagy gáz ürülése után enyhül. A fájdalom pontja a divertikulum elhelyezkedésétől függ, leggyakrabban az alhas bal oldalára lokalizálódik. Székrekedés, puffadás, hasi feszülés kísérheti.

A bélfali sérv (divertikulózis) lehetséges kiváltó okai

A betegség kialakulásában genetikai tényezők (a vastagbél felépítése és mozgékonysága), a mozgásszegény életmód és döntően a helytelen táplálkozás (kevés rostot tartalmazó étrend) játszik szerepet.

A divertikulózis tünetei

A divertikulumban megrekedt béltartalom pangása miatt gyulladás (diverticulitis) alakulhat ki.

Jellemző tünetei:

  • erős hasi fájdalom, amely lehet időszakos vagy állandó,
  • székelési szokások megváltozása,
  • ritka esetben szurokszéklet,
  • heveny gyulladás jeleként hőemelkedés vagy láz jelentkezhet,
  • előfordulhat étvágytalanság, hányinger és hányás.

A nem kezelt gyulladás további szövődményeként rendellenes sipolyjárat (fisztula) képződhet a bélrendszer egyes részei között. A sipolyjárat akár a húgyhúlyagba is nyílhat. További szövődményként tályog, szűkület (stenosis) vagy bélelzáródás (ileus) keletkezhet. A kiboltosulás fala átszakadhat, aminek következtében hashártyagyulladás (peritonitis) jöhet létre. A divertikulumokból életet veszélyeztető bélvérzés indulhat el. A tartósan fennálló diverticulitis megnöveli a rosszindulatú daganat kialakulásának kockázatát.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mitől fáj a hátam meg a derekam? A D-vitamin ebbe is erősen beleszólhat

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#sérv

Forrás: mti/egészségvonal.gov.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához