Mit kíván a magyar gyermekvédelem? Ezek a civil szervezetek új gyermekvédelmi javaslatai

Hírek
2024. március 06. 17:04

Átfogó javaslatcsomagot dolgozott ki a Gyermekjogi Civil Koalíció - itt a gyermekvédelmi 12 pot.

A javaslatcsomag „Mit kíván a magyar gyermekvédelem” címmel gyermekvédelem és az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb ágazatok reformjának előkészítéséhez készült.

A Kormány által nemrég bejelentett, a gyermekvédelmet érintő törvénymódosítás megalapozásához széleskörű civil egyeztetést követően készült el a javaslatcsomag, amely 12 átfogó pontban összegzi a gyermekvédelemben tapasztalható legsúlyosabb, a gyermekeket leginkább veszélyeztető problémákat, vagyis azt, hogy a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakembereknek egyre lehetetlenebb körülmények között kell helytállniuk, fokozottan nehéz helyzetben vannak a családból kiemelt gyermekek és a rendszer működésének alapvető infrastrukturális, humán és pénzügyi feltételei hiányoznak. A Koalíció a javaslatcsomag megvitatását kezdeményezi a Belügyminiszterrel.

Kiemelt gyermekjogi kihívások

A gyermekek védelmének jogi kereteit biztosító 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyermekvédelmi törvény) célja, alapelvei, értékei, valamint szerkezete, mint a családokat támogató jóléti, és az azt helyettesítő gyermekvédelmi rendszer keretszabálya a gyermek érdekeit szolgálja, s megfelel a nemzetközi elvárásoknak. A Gyermekvédelmi törvény szellemisége és betűje nem érvényesül:

  • Minden ötödik gyerek szegénységben, kirekesztettségben, méltatlan körülmények között él ma Magyarországon. Jelentős, bár nem ismert az elhanyagoló, bántalmazó, családi vagy intézményi környezetben nevelkedő gyermekek száma.
  • A gyermekeket támogató szolgáltatások (egészségügy, oktatás, igazgatás, igazságszolgáltatás) feltételei és minősége nem biztosítottak. A gyermekjóléti alapellátásban és a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó szakemberek megbecsültsége folyamatosan csökken, egyre lehetetlenebb körülmények között kell helytállniuk a maradóknak. A területet állandó és jelentős fluktuáció, túlterheltség, szolgáltatás- és szakemberhiány jellemzi.
  • Fokozottan nehéz helyzetben vannak a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek. A családból való kiemelés, az új élethelyzetek, az őket ért negatív élmények, traumák feldolgozatlansága, a kötődés, a bizalmi kapcsolatok lehetőségének korlátozottsága, az elégtelen, hiányzó szolgáltatások, a családdal való kapcsolat esetlegessége, a saját ügyeikre vonatkozó tájékoztatás elégtelensége, és bevonásuk az őket érintő kérdésekkel kapcsolatos döntésekbe, egyaránt sújtja őket.
  • A gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások működése, helyzete nem átlátható, hiányoznak a független és szakszerű támogatás és ellenőrzés lehetőségei, nincs mérés, értékelés, hiányzik a megfelelő panaszmechanizmus biztosítása a gyerekek számára.
  • A rendszer működésének alapvető feltételei – megfelelő finanszírozás, képzések, szakmai támogatás, megbecsülés – hiányoznak.

Minden gyereket a családban vagy a családon kívül élve támogatni, óvni, védeni kell a rossz bánásmód, az erőszak minden formájától. A gyermeki jogok oszthatatlanok és minden gyermeket megilletnek.

Mit kíván a magyar gyermekvédelem

12 pontban gyűjtötték össze a legégetőbb feladatokat:

  1. 1 A mindenkori Kormány – az érintettek, valamint szakmai és civil szervezetek bevonásával -dolgozzon ki átfogó́ gyermekjogi stratégiát, ehhez kapcsolódó cselekvési tervet és biztosítsa az 1997. évi Gyermekvédelmi törvény végrehajtását!
  2. 2 Integrált, szakmailag magas színvonalú, átlátható gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakirányítást és területi munkát!
  3. 3 A gyermekvédelem megfelelő finanszírozását, gyermekközpontú költségvetést, a mindenkori GDP legalább 3%-át fordítsák a családokra és a gyerekre!
  4. 4 Gyermekjogi Ombudsmant, valamint független szakmai testület létrehozását, amely a gyermekek jogainak területén végzett tevékenységek átfogó monitorozásáért, minőségbiztosításáért felel.
  5. 5 A gyermekvédelmi rendszerben dolgozó, valamint a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat ellátó szakemberek és más segítők anyagi megbecsülését, megfelelő kiválasztását, felkészítését, támogatását és rendszeres ellenőrzését!
  6. 6 A gyermekvédelmi rendszer túlterheltségének megszüntetését, a megfelelő működéshez elegendő erőforrások, így többek között férőhelyek és szakemberek biztosítását!
  7. 7 Hatékony megelőzést, korai támogatást, beavatkozást, a gyermekjóléti szolgáltatás “kapuőri” funkciójának érvényesítését!
  8. 8 A fokozottan sérülékeny gyermekcsoportok hatékony védelmének biztosítását!
  9. 9 A bántalmazás, elhanyagolás minden formájának a megelőzését, a gyermekbántalmazási esetek kivizsgálását és az eredmények, megállapítások, következmények nyilvánossá tételét!
  10. 10 A gyermekvédelmi szakellátás működésének átláthatóvá tételét, traumatudatos szemléletmód kialakítását!
  11. 11 Gyermekrészvételt! A gyermekek tájékoztatását - életkoruknak, fejlettségi szintjüknek megfelelő – bevonását az őket érintő döntésekbe, valamint a gyermekek érdekképviseletének hatékonyabbá tételét!
  12. 12 A gyermeki jogok megismertetését a gyerekekkel, családtagokkal, szakemberekkel és a legtágabb közvéleménnyel a minél szélesebb körű alkalmazás érdekében.

A társadalmi közbeszéd középpontjába került gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek jogai mellett legalább annyira fontos valamennyi gyermek jogainak a védelme is, ezért a Gyermekjogi Civil Koalíció a gyermekek legfőbb érdekében az további javaslatokat fogalmaz meg, megköszönve a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó, elkötelezett szakemberek munkáját is.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Miről lehet felismerni ha egy gyereket zaklatnak? Ilyen a molesztált gyermek viselkedése



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: unicef
# Unicef# egészségügy hírek# gyermekvédelem# gyermek# bántalmazás# család

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk