Emiatt szűnik meg az urológiai fekvőbetegosztály Szolnokon

Hírek
2023. november 06. 19:07

Mától nincs urológiai fekvőbetegosztály a Hetényi Géza kórházban.

November 6-ától, hétfőtől a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben, de a változás nem jelenti az urológiai ellátás teljes megszűnését az intézményben – közölte a kórház orvosigazgatója pénteken.

Kudrjavcev Anatolij tájékoztatása szerint az urológiai fekvőbetegosztály azért szűnik meg hétfőtől, mert az osztályon dolgozó orvosok közül többen távoznak családi okok, illetve nyugdíjazás miatt.

Kiemelte: a szakrendeléseket továbbra is minden munkanapon biztosítják a szakrendelőben és a régi kórházi ambulancián. Emellett egynapos sebészeti műtétekre is lehetőség lesz, csakúgy, mint eddig. A korszerű technikai feltételek mellett eddig is el lehetett végezni a beavatkozások egy részét ilyen keretek között – tette hozzá.

A közleményben azt írta: az urológiai fekvőbetegeket a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kijelölt kórházakban, a Hetényi Géza kórház esetében várhatóan a budapesti és debreceni klinikán látják majd el.

A kórház vezetősége az elmúlt időszakban komoly erőfeszítéseket tett a távozó orvosok pótlására, és a továbbiakban is keresik a lehetőséget, hogy újra biztosíthassák a fekvőbeteg-ellátást az urológiai panaszokkal érkező betegeknek – tudatta az orvosigazgató.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mostantól már ezen az oldalon is foglalhat időpontot véradáshoz



Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# Urológia# fekvőbetegosztály# Hetényi Géza# kórház# szolnok# egészségügy# fekvőbeteg ellátás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk