Ezeket látta már?

Így válaszoltak a bedobott ablakra a szendrői mentősök

szendrő, mentő, sürgősségi, ablak

Miután kővel dobták be a Szendrői Mentőállomás ablakát, megkezdett újraélesztéshez riasztották az említett esetkocsi bajtársait. Emberségből is csillagos ötös.

Az EgészségKalauz korábban beszámolt arról, hogy ismeretlen fiatalok szombat éjjel kővel bedobták a szendrői mentőállomás ablakát. A kő nagyobb bajt is okozhatott volna, hiszen az egyik mentős feje mellett ért földet.

"Miután kővel dobták be a Szendrői Mentőállomás ablakát, megkezdett újraélesztéshez riasztották az említett esetkocsi bajtársait a közeli Szalonna településre. A mentésirányító eközben már instruálta a beteg édesapját az újraélesztésre, amit szendrői bajtársaink hamarosan emelt szinten folytattak." - olvasható az OMSZ közösségi oldalán.

A posztból kiderült, hogy a mentősök csaknem 40 percig küzdöttek a férfi életéért, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások sikerre vezettek, ám a beteg továbbra is kritikus állapotban volt. A rutinos mentőtiszt azonnal döntött és mentőhelikoptert kért a beteg kórházba szállításához, ami perceken belül meg is érkezett. Közösen végül sikeresen stabilizálták a beteg állapotát, akit légi úton szállítottak kórházba. A szendrői mentők ezek után még sokáig nem hagyták el a helyszínt, hiszen a hős apa is pár percnyi lelki támogatásra szorult.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: facebook.com/orszagosmentok
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához