Ezeket látta már?

Krízishelyzet: ezért nem akarnak háziorvosnak menni az orvostanhallgatók

háziorvos, orvostanhallgatók, szakképesítés, orvosképzés, kutatás

Az orvostanhallgatók csupán öt százaléka az, aki szívesen lenne háziorvos - ez a humánerőforrás-krízis az alapellátást fenyegeti.

Egy friss kutatás szerint az orvostanhallgatók csupán öt százaléka szeretne háziorvosként dolgozni a jövőben. A megkérdezettek 72 százaléka egyéb szakterületen helyezkedne majd el, míg a válaszadók negyedének nincs még preferált szakterülete – írja a Napi.hu.

Mind a négy orvosképző egyetem hallgatóit megkérdezték

A felmérésben 465 negyed- és ötödéves orvostanhallgatót kérdeztek meg, a kutatás 2019. december és 2020. április között zajlott.

A kutatást Mohos András, Kolozsvári László, Rinfel József, Varga Albert, Markó-Kucsera Mária és Torzsa Péter készített. A tanulmány címe Orvostanhallgatók szakterület-választással kapcsolatos motivációi, fókuszban a háziorvosi hivatás, és elsőként a Lege Artis Medicinae-ban orvosi szaklapban tették közzé.

Mint írják: az évente kiadott háziorvostan szakképesítések száma 2014 óta egyszer sem érte el a 150-et. Így a tanulmány szerint kijelenthető, hogy, a több mint hatezer háziorvosi szolgálatot, és orvosonként átlagosan negyvenéves szolgálati időt alapul véve, a jelenlegi szakképzési rendszer nem biztosít elegendő utánpótlást a háziorvoshiány megoldására.

A háziorvosi pályával kapcsolatos legfőbb probléma

  • ala­csony presztízs,
  •  túl sok adminisztráció
  • alacsony fizetés

A vonzerő növelését szolgáló leggyakoribb elképzelések között szerepel többek között, hogy más területen részmunkaidőben végezhessenek mun­kát. Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar működési engedéllyel rendelkező orvosok mintegy egyharmadát a már nyugállományban levő orvosok teszik ki, így a helyzet a következő években várhatóan tovább fog romlani.

A tanulmányban példaként említik, hogy a háziorvos-utánpótlás biztosítása nem hazai sajátosság, világszerte jelentős kihívást jelent. Az Egyesült Királyságban és Németországban is hasonló problémákkal küzdenek.

Problémák, amiket ott kiemeltek:

  • Öregszik a háziorvosi kar,
  • Sok az üres praxis,
  • Fontos a háziorvosi pálya korai népszerűsítése,
  • A négy orvosképző nem rendelkezik egységes házi orvosi kurrikulummal.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: napi.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához