Ezeket látta már?

Ezért váltották le az egészségügy egyik első emberét

jenei

A mai nappal menesztették Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét.

A MedicalOnline információi szerint azért menesztették Jeneit, mert őt tették felelőssé az ágazat gazdasági problémái miatt. A cikk szerint erre utalhat, hogy a gazdasági ügyekért felelős helyettest is menesztik: Jenei Zoltán főigazgató mellett a gazdasági igazgatóhelyettest, Tóbiás Tamást, a Pénzügyminisztérium korábbi főosztályvezetőjét és más vezetőket is elküldtek. A főigazgatói feladatokat Szondy Zita főigazgató helyettes megbízott vezetőként látja majd el.

A csütörtöki Kormányinfón is előkerült a kórházak adósságának ügye. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter itt utalt arra, hogy keresik a jelentős tartozásállomány kialakulásának felelősét ("fel kell tárni, hogy miért halmozódott fel a korábbi éveknél nagyobb adósság"). A portfolio.hu szerint könnyen lehet, hogy Jenei Zoltán menesztése ezzel függ össze.

Idén megugrott a kórházak lejárt tartozásállománya, melyből 90 milliárd forintot rendez a kormány a legutóbbi döntése értelmében. A halmozódás sebessége miatt azonban könnyen lehet, hogy év elején már 50 milliárd forintra emelkedhet vissza az adósság.

A Gulyás Gergely a Telex tudósítása szerint azt mondta, hogy a kormány azon dolgozik, hogy ennek a felelősét megkeresse. Szerinte az önmagában nem lehet ok az eladósodásra, hogy nagyobbak voltak az energiaköltségek, mint korábban.

Jenei Zoltán, eredeti végzettsége szerint közgazdász,

2020-ban az akkori egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós javaslatára a miniszterelnök nevezte ki az OKFŐ élére. Ezt megelőzően öt éven át a Pécsi Tudományegyetem kancellárja volt, erről a posztról 2020 szeptemberében hívta vissza Palkovics László, akkori innovációs miniszter.

  • korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, majd később az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója volt;
  • a Belügyminisztériumban helyettes államtitkárként dolgozott, 2006 és 2007 között az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti ügyekért felelős szakállamtitkáraként dolgozott;
  • ezt követően az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának gazdasági hivatalvezető-helyettese, majd a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában gazdasági elnökhelyettes volt. 

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Online időpontfoglalást vezet be az egészségügyben az állam

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Forrás: Medical Online
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához