Ezeket látta már?

Már a kisgyermekeknek is elérhetővé tennék a kemény drogokat Torontóban

drog, Kanada, gyerek, Torontó

A Drogkutató Intézet a nemzetközi droghelyzet monitorozása során talált arra a torontói törvényjavaslatra, amelyet a demokrata városvezetés terjesztett elő.

A javaslat alapján engedélyeznék olyan drogok tartását és fogyasztását – ráadásul korhatár és mennyiségi korlátozás (0-99 éves korig) nélkül –, mint a heroin, a kokain, az ecstasy, vagy a fentanil.

“A kemény drogok dekriminalizációja beláthatatlan következményekkel járhat. Veszélyes az egyénre, a családra és a teljes nemzetre nézve, ezért a torontói javaslat ép ésszel nem magyarázható. Amennyiben a javaslat elfogadásra kerül, az ott élő fiatalok előbb fogyaszthatnak legálisan például heroint és kokaint, mint mondjuk sört vagy bort, ugyanis alkoholfogyasztásra 19 éves kor alatt nincs lehetőség Torontóban.” – emelte ki a kanadai fejlemények kapcsán Ozsváth Kálmán, a Drogkutató Intézet drogpolitikai igazgatója.

Brit Kolumbiában már engedélyezték

A torontói önkormányzat kérvényezte a kanadai egészségügyi minisztériumnál, hogy a brit kolumbiai modellhez hasonlóan Torontó városában is dekriminalizálják a kábítószerek minden fajtáját. Ez azt jelenti, hogy a kanadai fővárosban a tervezet szerint nem lenne sem életkorhoz, sem mennyiséghez kötve a drogfogyasztás, vagyis akár kisgyermekek is használhatnának és birtokolhatnának bármilyen kábítószert. Bár Brit Kolumbiában 2,5 gramm mennyiségben határozták meg a kábítószerek személyes használatának mennyiségét, addig a torontói előterjesztésben nincsen semmiféle mennyiségi korlátozás. Pedig már a 2,5 grammos mennyiség több drogból is halálos dózist jelenthet, például a dekriminalizált fentanilból 0,0007 gramm bevitele már szinte biztos, hogy halálos adag.

Ozsváth Kálmán hangsúlyozta: „Magyarországnak a tudományos tények talaján maradva kell elemeznie az ilyen és ehhez hasonló döntéseket. Erkölcsi kötelességünk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezek a döntések tudományosan nem megalapozottak, ezért felelőtlenek. Veszélyt jelentenek nem csak a felnőttekre és döntéshozókra-, hanem elsősorban gyerekekre és tinédzserekre nézve. Ugyanis korukból fakadóan bizonyos esetekben még képtelenek mérlegelni tetteik súlyát és nem ismerik fel ezen anyagok fogyasztásának reális veszélyforrásait.”

Kanadában már a marihuána legalizáció után nőtt a bűnelkövetések száma, felélénkült az illegális kereskedelem és egyre több fiatal kezdett más kábítószerek felé is nyitni. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a marihuána legalizációja a drogliberalizációt támogató oldal számára csak az első lépés.

Ez is érdekelheti:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ha szívbeteg, vagy gyógyszereket szed, legyen óvatos ezzel a gyógynövénnyel!

Forrás: Drogkutató Intézet
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához