Új korszak a daganatos betegek ellátásában: komplex palliatív központ épül a Korányiban
Szemléletváltás és minőségfejlesztés a daganatos betegek életvégi ellátásában.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) új egység létrehozását tűzte ki célul, ahol a gondozás a korai felismeréstől az egyénre szabott komplex kezeléseken át egészen a hospice-palliatív ellátásig átfogó módon valósulhat meg. A hiánypótló szolgáltatás elindítása és a kapcsolódó szakmai tapasztalatcsere révén javulhat a betegek és hozzátartozók életminősége, miközben az ellátás is költséghatékonyabbá válik.
A daganatos megbetegedések – és ezen belül a tüdőt érintő esetek – Európában és így Magyarországon vezető haláloknak számítanak. Az OKPI-ban a tüdődaganatos betegek ellátása mellett az aktív osztályokon jelentős számban kezelnek olyan betegeket is, akik más primer kiindulású, a tüdőt másodlagosan érintő daganatokkal élnek. Az előrehaladott daganatos betegségben szenvedők nagy száma indokolja a hazai hospice-palliatív ellátás kapacitásának további bővítését, a területi egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a szakmai információáramlás és a társadalmi szemléletformálás erősítését.
A 2025. szeptember 1. és 2028. augusztus 31. között megvalósuló projekt nem előzmény nélküli. Az OKPI falain belül már 2007-ben létrejött a Polcz Alaine Hospice-Palliatív Osztály, amely azóta is elhivatottan gondoskodik a végstádiumú daganatos betegekről. 2021-től az intézetben a „Fájdalom Ambulancia” révén az invazív fájdalomcsillapítás szintén elérhetővé vált. A mostani fejlesztés újdonsága a palliatív járóbeteg-szakrendelés, amely a fájdalomcsillapításra, a tünetek enyhítésére, a pszichés támogatásra és a betegek, valamint családtagjaik tájékoztatására helyezi a hangsúlyt. Az integrált palliatív modell nem kizárólag a tüdődaganatos betegek, hanem egyéb rosszindulatú betegségek palliatív ellátását, tüneti menedzsmentjét ugyancsak magában foglalja.
A fejlesztés során mobil munkacsoport alakul, amely a betegek igényeinek felmérésében és az ellátás megtervezésében nyújt segítséget. Az aktív palliatív ágyak kialakítása biztosítja a betegek megfigyelését és kezelését, valamint támogatja a hozzátartozók felkészülését az otthoni ápolásra. A projekt keretében belső képzések és szakmai találkozók valósulnak meg, ahol előadásokon és műhelymunkákon keresztül kerül bemutatásra a program és a kialakított jó gyakorlatok az egészségügyi és szociális ellátórendszer szakembereinek. Emellett a betegeket és hozzátartozóikat, valamint a társadalom szélesebb körét megszólító információs napok és kiadványok is hozzájárulnak az életvégi ellátással összefüggő szemléletváltáshoz.
Összegezve
- Az OKPI célja egy új, átfogó ellátási egység létrehozása daganatos betegek számára.
- A projekt céljai között szerepel a hospice-palliatív ellátás kapacitásának bővítése és optimalizálása.
- A fejlesztés magában foglalja az ambuláns palliatív szakrendelés bevezetését és az invazív fájdalomcsillapítás elérését.
- Mobil munkacsoport támogatja a betegek igényeinek felmérését és az ellátás megtervezését.
- Képzések és szakmai napok segítik a társadalmi szemléletformálást az életvégi ellátás terén.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!