Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.11.07 18:24
Ülve vagy állva jobb pisilni a férfiaknak? Egy kutatás meglepően egyszerű választ adott
2026.11.07 16:34
Nagy változás jön az élelmiszerboltok és éttermek ellenőrzésében
2026.11.07 15:24
Néha bedobog az egyik fülem szívverésszerűen, olyan érzés, mintha ki-be dugulna - mitől lehet? Az orvos válaszol
2026.11.07 14:34
Ez a 3 hajjal kapcsolatos hiba 40 felett évekkel idősebbnek mutathat a fodrász szerint
2026.11.07 12:34
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat szombaton és vasárnap
2026.11.07 12:24
Lehetünk rákosak attól, ha rákos állat húsát esszük? Ez történik valójában a szervezetben
2026.11.07 10:54
Minden hatodik kutya szájában ott lehet ez a parazita – az emberektől is elkaphatják
2026.11.07 09:27
Nem is gondolná, hogy a teázásnak is lehetnek veszélyei – erre figyelmeztetnek a kutatók
2026.11.07 08:04
Ezeket a kenyereket és péksüteményeket soha nem venné meg egy tapasztalt pék – nem a csomagolásukkal van a baj