Ezeket látta már?

Sztrájk: tiltakozó akcióra készülnek az egészségügyi szakdolgozók

sztrájk, egészségügy, tiltakozó akció

A kétlépcsős béremelés üteme felháborodást váltott ki a szakdolgozók között.

Zártkörű megbeszélést tartottak csütörtökön az egészségügyi szakdolgozók, hogy megvitassák az egészségügyben történt változásokat és a bérkérdést, írja a 24.hu , amely úgy értesült, hogy a szakdolgozók tiltakozó akcióra készülnek és sztrájktárgyalást kezdeményeznek, mert egy decemberben kiadott rendelet alapján nem januártól, hanem csak júliustól kapnak kapnak béremelést. Ráadásul azt is csak két lépcsőben, úgy, hogy a második részletet 2024 márciusában kapnák csak meg.

Ez már csak azért is felháborodást váltott ki, mert így a béremelés éves szinten csupán 10-12 százalék, vagyis a húsz százalék feletti infláció mellett a béreik emeléssel együtt is veszíteni fognak az értékükből. Az egészségügyi szakdolgozók sztrájkja nagyon súlyos helyzetet idézhet elő a magyar egészségügyben, mivel már most több helyen olyan kevesen vannak, hogy alig lehet biztosítani a minimális szolgáltatást, írja a lap.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hálapénz: hiába tiltott, még mindig jelen van a magyar egészségügyben

Forrás: 24.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához