Ezeket látta már?

Torkán akadt a kolbász - ezzel a mozdulattal mentették meg a rendőrök az életét

Heimlich-fogás, Heimlich-módszer, fuldoklás, életmentés

Egy idős férfi torkán akadt a falat, a járőrök szerencsére ismerték a Heimlich-fogást - ön tudná, mit kell tenni?

A ceglédi rendőrök Heimlich fogással segítettek egy 68 éves férfin, aki egy torkán akadt falat miatt fuldoklott.

A rendőrök május 1-jén este egy ceglédi rendezvény biztosítási feladatait látták el, amikor a rádióforgalmazásban végigsöpört az információ: eltűnt idős férfit keres aggódó felesége. A járőrök megtalálták a sült kolbászát jóízűen falatozó nyugdíjast.

Megvárták, amíg befejezi az ételt, majd gondolták, inkább közrefogva biztonságban hazakísérik a térben és időben nehezen tájékozódó férfit. A séta közben a férfi hirtelen elgyengült, a rendőrök kérdésére már nem tudott válaszolni, csak tátogott, nehezen vette a levegőt és a torkára mutogatott. Arcszíne is megváltozott, több kérdésre nem maradt idő, eljött a cselekvés pillanata – írja a police.hu.

Míg az egyik rendőr a rendezvényen lévő mentőkhöz szaladt segítségért, társa először az idős hátát kezdte ütögetni, sajnos hatástalanul. A járőr módszert váltott: hátulról átkarolta az akkor már az életéért küzdő és egyre jobban gyengülő férfit, majd Heimlich fogással többször összenyomta a tüdőt, az így megnövekedett légnyomás pedig kipréselte a félrenyelt falatot. Az idős ki tudta köpni és egy mély levegővétel után már beszélni is tudott. Még nagyon gyenge volt, a színe viszont visszatért és gond nélkül lélegzett.

A biztonság kedvéért a mentők kórházba vitték, aggódó nejét pedig a rendőrök megnyugtatták.

Néhány nappal később a rendőrök gondoltak egyet és meglátogatták az időst, személyesen bizonyosodtak meg arról, minden rendben és jól van.

A Heimlich-fogás lényege:

  1. Próbáljunk meg nyugodtak maradni, amennyire lehet.
  2. Egyenes háttal, ökölbe szorított csuklóval álljunk négykézlábra.
  3. Előrenyújtott kézzel hirtelen csapjuk magunkat a földhöz.

A mozdulat hatására a mellkasunk erősen a földhöz csapódik, így rengeteg levegő, és ezzel együtt a félrenyelt falat is távozhat.

Ha van valaki a közelben: elsősegély félrenyelésnél

A Heimlich-fogás vagy Heimlich manőver egy elsősegélynyújtási technika, ami akkor tud segíteni, akár életet is menteni, ha valaki félrenyelt, és fuldoklik. A technika a nevét Henry Heimlich amerikai orvosról kapta.

Hogyan kell végezni a Heimlich-manővert?

A fogást végzőnek a fuldokló mögé kell állnia, majd a két kezét össze kell kulcsolnia a másik hasának felső részén, a köldök fölött, majd a kezeit hirtelen hátra és felfelé rántva összepréselni a tüdőt. Erre azért van szükség, mert az így megnövekedő légnyomással nagy eséllyel kiszabadítható a félrenyelt falat.

A manőver csak akkor működik, ha a félrenyelt falat, tárgy teljesen elzárja a légcsövet, azaz például folyadéknál, halszálkánál nem vezet eredményre, ugyanis nem lesz elég nagy a légynyomás. A technikát akkor alkalmazzák, ha az, aki félrenyelt, még az eszméleténél van. Annál, aki elveszítette az eszméletét, szív-tüdő újraélesztést, gyerekeknél hasra fektetést és hátba verést alkalmaznak inkább.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Félrement falat: orvos mutatja be, hogyan kell csinálni a Heimlich-fogást - videó

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#újraélesztés

Forrás: police.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához