Ezeket látta már?

Egyetlen szolgálat alatt három újraélesztés! Egymás után mentett életeket a rohamkocsi

mentők omsz holtan esett össze aluljáróban fiatal férfi

A bejelentők megvizsgálták a betegeket, akik ekkor már nem lélegeztek.

Hétfőn a debreceni rohamkocsi 24 órás szolgálata alatt 3 sikeres újraélesztést végzett. Mindhárom életmentés során rutinos mentésirányítóink instrukciói alapján a bejelentők megvizsgálták a betegeket, akik ekkor már nem lélegeztek és a Rohamkocsi megérkezéséig segítették a bejelentőket és az újraélesztés lépéseire instruálták őket. A pillanatokon belül megérkező rohamkocsi emelt szinten folytatta mindhárom életmentést, míg az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak és a gyorsan érkezett segítségnek köszönhetően végül a három férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők - írta meg az OMSZ.

"Az életmentésekben résztvevő hét bajtársunk összesen 168 évnyi rutinnal rendelkeznek az Országos Mentőszolgálatnál. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésekben résztvevőknek!"

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Legalább harmincan mentek el érzéketlenül a férfi mellett, mire segítséget kapott

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Forrás: OMSZ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához